A bibliai igazságok kimondása Isten akarata. Ez nem rokonszenv vagy ellenszenv, nem pártolás vagy ellenségeskedés kérdése. Mindnyájan érintettek vagyunk, s mindnyájan abban vagyunk érdekeltek, hogy az élet és a békesség útját megtaláljuk. Nem egyik vagy másik félnek adunk igazat, Istennek van igazsága, s ez előtt kell minden érintettnek meghajolni, ha nem akar elveszni. Ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. Olyan világban élünk, amikor az emberek és a népek semmibe veszik Istenakaratát és tanácsát, az önigazság útját járják. Olyan légkörben élünk – és ez a légkör az évezredek során egyre jobban sűrűsödik – amiben természetesnek tűnik az, hogy a zsidóknak valójában sohasem lehet igazuk, és az isteni igazságok kimondása valami alaptalan, gyanús pártolásnak minősül. Ez a légkör úgy átitatta az embereket és a népeket, hogy fonákságát észre sem veszik.
Az út, amelyen ez a könyv kalauzolni kíván, mérhetetlen szenvedéssel, könnyel, vérrel megszentelt út. Ezért, ha rá akarunk lépni erre az útra, akkor nekünk is hallanunk kell az Úr figyelmeztetését, amit Mózesnek mondott: „… oldd le a te saruidat lábaidról, mert a hely, amelyen állasz, szent föld” (2Móz. 3:5)
Végül szeretnék szerényen a kedves Olvasó elé állni, és azt mondani, amit Sámuel próféta mondott egykor Saulnak: „Te pedig most állj meg, hogy elmondjam neked az Isten beszédét” (1Sám 9:27) Az égető kérdések, a sok rohanás közepette csak ennyit kérek. Egy kis megállást, egy kis időt, hogy egyszer, legalább ilyen mértékben, ismerkedjen meg ezekkel a kérdésekkel. Megállásán legy Isten gazdag áldása.
