Az 5Mózes 30. fejezetét olvasva elgondolkodhat az ember, vajon Izrael törvényes állam-e bibliai szempontból. Itt ugyanis a fordított sorrendet látjuk: először jön a nép megtérése, majd aztán összegyűjtése az országban:
«Amikor majd beteljesednek rajtad az áldásnak és az átoknak mindezek az igéi, amelyeket eléd adtam, és megszívleled mindazok közt a népek közt, amelyekhez elűzött Istened, az ÚR, és ha megtérsz Istenedhez, az ÚRhoz, és fiaiddal együtt teljes szívvel és teljes lélekkel hallgatsz a szavára, egészen úgy, ahogyan ma megparancsolom neked, akkor jóra fordítja sorsodat Istened, az ÚR, könyörül rajtad, és újra összegyűjt minden nép közül, amelyek közé elszórt Istened, az ÚR» (1-3. v).
Kibővíthetjük ezt a kérdést, és feltehetjük a mai zsidó állam létére vonatkozóan, hogy Izrael újra szétszóródik-e. Mert amit Mózes mond, az világos és egyértelmű: Ha Izrael engedelmeskedik az Úr szavának, Isten megáldja. Ha azonban nem engedelmeskedik, el kell szenvednie a következményeket – beleértve azt is, hogy szétszóródik az összes pogány nemzet között.
Pontosan ez történt többször is a zsidó nép történetében. Gondoljunk csak Kr.e. 722-re, amikor az asszírok deportálták Izráel északi királyságát. És Kr. e. 586-ra, amikor Nabukodonozor meghódította Jeruzsálemet, lerombolta Salamon templomát, és Bábelbe deportálta az embereket. De rendkívül figyelemreméltó a zsidók reakciója e katasztrófa után:
«Amikor Babilon folyói mellett laktunk, sírtunk, ha a Sionra gondoltunk. Az ott levő fűzfákra akasztottuk hárfáinkat. Mert akik elhurcoltak minket, énekszót követeltek tőlünk, és akik sanyargattak, öröméneket: Énekeljetek nekünk a Sion-énekekből! Hogyan énekelhetnénk éneket az ÚRról idegen földön? Ha megfeledkezem rólad, Jeruzsálem, bénuljon meg a jobb kezem!» (Zsolt 137,1-5).
Aztán 70 év babiloni fogság után, sírva és jajgatva, a zsidók visszatértek Izraelbe. Ott újjáépítették a Templomot és Jeruzsálemet Ezsdrás és Nehémiás vezetésével. Évekkel később Nagy Heródes hihetetlenül csodálatos épületté bővítette ezt a templomot, így ezt mondták róla: «Aki a Templomot nem látta, az soha nem látott valami szépet!»
Sajnos Izrael tévútjai újra és újra megismétlődnek. De ez nem szüntette meg Isten hűségét népe iránt. Amikor Jézus eljött, elutasították és nem fogadták el Messiásként. Ennek az lett az eredménye, hogy a rómaiak Kr. u. 70-ben lerombolták a Templomot. 135-ben pedig Jeruzsálemet a földdel tették egyenlővé, és más nevet adtak neki. A zsidóknak ezután megtiltották, hogy belépjenek erre a területre halálbüntetés terhe alatt, és ismét szétszóródtak a nemzetek közé.
De volt egy dolog, amit a zsidó nép tagjai soha nem hagytak abba, bárhová is mentek: soha nem hagyták abba Isten keresését. Soha nem szűntek meg Őt hívni. Soha nem hagytak fel a Tanak (Ószövetség) tanulmányozását. Soha nem mulasztották el a Tórát olvasni a zsinagógákban. Mindig és mindenhol imádkoztak. Imádkoztak azért, hogy visszatérhessenek atyáik földjére. Így a zsidók minden széderest (páska) végén így köszöntek el egymástól: «Jövőre Jeruzsálemben.»
Maga Pál is ezt írja: «Mert tanúskodom mellettük, hogy Isten iránti buzgóság van bennük, de nem a helyes ismeret szerint» (Róm 10,2).
Izrael soha nem felejtette el teljesen Istent. És ne feledkezzünk meg a zsidó nép állandó imáiról, Istenhez küldött segélykiáltásáról, könnyhullatásáról – akár Babilonban, akár a szétszóródás 2000 éves történetében, akár a holokauszt gázkamráiban. Izrael mindig is Istenhez kiáltott. Bár nem a helyes ismeret szerint, ahogy Pál apostol mondja, mégis kiáltott, kereste Istent, kiáltott hozzá.
Ezért nem meglepő számomra, hogy Izrael Államot 1948. május 14-én megalapították, hogy Izrael úgy emelkedett ki a koncentrációs táborokból, mint egy főnix a hamuból, hogy beteljesedett az Ezékiel 37 próféciája, miszerint a halottak életre keltek, hogy Izrael felébredt 2000 éves csipkerózsika álmából, és nemzetté vált.
Ami még hiányzik, az Izrael szellemi újjászületése. A szívek megújulása még várat magára. A maradéknak még fel kell ismernie a Messiását. És ez meg fog történni, mert Mózes a már idézett versek után így folytatja:
«Ha az ég széléig űzött is el Istened, az ÚR, még ott is összeszed, onnan is elhoz, és bevisz téged Istened, az ÚR arra a földre, amely atyáid birtoka volt, és te is birtokba veszed, jót tesz veled, és jobban megszaporít mint atyáidat. Szívedet és utódaid szívét körülmetéli Istened, az ÚR, szeretni fogod Istenedet, az URat teljes szívedből és teljes lelkedből, és élni fogsz» (5Móz 30,4-6).
Mózes pontosan azt mondja, amit Ezékiel könyvének 36. fejezetében látunk, ugyanabban a sorrendben: Isten visszahozza népét. Meg fogja tisztítani a bűneitől. Újjászületést fog átélni. És akkor Isten az ő népe körében fog lakni.
Jézus Gyülekezeteként figyeljünk arra, hogy ne nézzük le Izraelt. Pál erre szólít fel:
«Ha azonban az ágak közül egyesek kitörettek, te pedig vad olajfa létedre beoltattál közéjük, és az olajfa gyökerének éltető nedvéből részesültél, ne dicsekedj az ágakkal szemben. Ha mégis dicsekszel: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. Azt mondod erre: „Azért törettek ki azok az ágak, hogy én beoltassam.” Úgy van: azok hitetlenségük miatt törettek ki, te pedig a hit által állsz. Ne légy elbizakodott, hanem félj! Mert ha Isten a természetes ágakat nem kímélte, téged sem fog kímélni. Lásd meg tehát Isten jóságát és keménységét: azok iránt, akik elestek keménységét, irántad pedig jóságát, ha megmaradsz ebben a jóságban, mert különben te is kivágatsz» (Róm 11,17-22).
Az igazi tékozló fiú
Ha Izraelre gondolok, a tékozló fiú képe jut eszembe (Lk 15). Általában tékozló fiúként emlegetjük azt a fiút, aki azért hagyta el otthonát, hogy elpazarolja apja vagyonát. De nekem úgy tűnik, hogy aki otthon maradt, azt is tékozló fiúnak kellene nevezni. Mert az ő életében nem volt sem öröm, sem szeretet, sem bizalom, sem irgalom, sem megbocsátás, sem pedig kegyelem.
Ezt a példázatot szeretném most tudatosan Izraelre vonatkoztatni: Izrael elfordult atyai házától a Messiás elutasításával. Örökségét a nemzetek között elpazarolta, bűnben, távol Istentől. De ma Izrael arra törekszik, hogy hazatérjen. Vissza az atyai házba, vissza szülőföldjére – és így a közeljövőben vissza Isten atyai szívéhez. Izrael hamarosan gyermekként tér vissza örökségébe, és visszakapja hivatalát és a neki járó tiszteletet. A másik fiú – őt a Gyülekezethez (az Egyházhoz) hasonlítom – mindig otthon volt, soha nem ment el, és apja minden vagyona rendelkezésére állt. De most, amikor az egyetlen fiú, Izrael, visszatér, már csak gyanakvás, irigység és megvetés támad szívében. Nincs meg benne a hazatérés fölötti öröm, nincs örvendezés az Atya kegyelmében – sem a saját életén, sem a testvére életén nem tud örvendezni.
Izrael utolsó szétszóródása
A Gyülekezet elragadtatása után hamarosan megkezdődik a nagy nyomorúság. A Biblia ezt az időt Jákob gyötrelmének, az Úr napjának, rettenetes napnak, nyomorúság idejének és a Bárány haragjának nevezi. Izrael számára ez lesz a leggyötrelmesebb időszak egész történelmében!
Jóel próféta beszél az Úrnak e napjáról, és annak Izrael népére és országára gyakorolt hatásáról: «Előtte tűz emészt, utána láng perzsel. Előtte Éden kertje az ország, utána sivár pusztaság. Nem menekül meg tőle semmi» (Jóel 2,3).
Mint mondtam, ez az idő olyan szörnyű lesz, mint amilyenhez még soha nem volt hasonló a zsidó nép történelmében – és nem is lesz többé soha. Jézus mondja erről az időről:
«Mert olyan nagy nyomorúság lesz akkor, amilyen nem volt a világ kezdete óta mostanáig, és nem is lesz soha. Ha nem rövidülnének meg azok a napok, nem menekülne meg egyetlen halandó sem, de a választottakért megrövidülnek azok a napok» (Mt 24,22).
E szörnyű eseményekre való tekintettel Jézus menekülésre szólítja fel az embereket:
«Amikor pedig meglátjátok a pusztító utálatosságot, ahogy Dániel próféta megmondta, ott állni a szent helyen – aki olvassa, értse meg! -, akkor azok, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe, aki a ház tetején van, ne szálljon le, hogy kihozzon valamit, és aki a mezőn van, ne térjen vissza, hogy elhozza felsőruháját» (Mt 24,15-18).
Izrael népe el fog menekülni, és maga Isten őrzi meg őket egy biztonságos helyen. A Jelenések 12,6 utal erre: «… az asszony pedig elmenekült a pusztába, ahol Istentől előkészített helye volt, hogy ott táplálják ezerkétszázhatvan napig.»
Ézsaiás próféta is beszél egy még előttünk álló menekülésről: «Eredj, népem, menj be szobádba, és zárd magadra az ajtót! Rejtőzz el egy rövid pillanatra, míg elmúlik az ÚR haragja!» (Ézs 26,20).
A biztos hely valószínűleg a pusztában lesz, a mai Jordánia területén, erre vonatkozóan olvassuk az Ézsaiás 16,3-ban: «Hadd lakjanak nálad az elűzött móábiak! Légy rejtekhelyük, ha jön a pusztító! Mert vége lesz az erőszaknak, megszűnik a pusztítás, eltűnnek az ország eltiprói.»
Zakariás is utal egy menekülésre a nagy nyomorúság idején: «Eljön az ÚRnak a napja, amikor osztozkodnak a tőled elvett zsákmányon. Mert összegyűjtök minden népet, hogy harcoljanak Jeruzsálem ellen. Elfoglalják a várost, kifosztják a házakat, és meggyalázzák az asszonyokat. A város fele fogságba megy, a megmaradt népet azonban nem űzik ki a városból» (Zak 14,1-2).
Ez a prófécia még nem teljesedett be, mert akkor minden nemzet összegyűl Izrael ellen, és csak egy maradék éli túl a támadást, amint a Zakariás 13,8-ban olvassuk: «Úgy jár az egész ország – így szól az ÚR -, hogy kétharmad részét kiirtják, és elpusztul, csak egyharmada marad meg» (Zak 13,8). De ekkor fog az Úr beavatkozni:
«De az ÚR harcba száll majd azokkal a népekkel, ahogyan harcolt egykor, a csata napján. Megveti majd lábát azon a napon az Olajfák hegyén, amely Jeruzsálemtől keletre van. Az Olajfák hegye pedig középen kettéhasad; kelet-nyugati irányban egy igen nagy völgy lesz, mert a hegy egyik fele északra, a másik fele délre mozdul el» (Zak 14,3-4).
Ezt egy újabb menekülés fogja követni: «Akkor meneküljetek a hegyek szakadékaiba, mert a hegyek között a szakadék Ácalig ér. Úgy fussatok, ahogyan Uzzijjának, Júda királyának az idejében futottatok a földrengés elől! Mert eljön az ÚR, az én Istenem, szentjeivel együtt. Azon a napon nem lesz sem hőség, sem hideg, sem fagy» (Zak 14,5-6).
A legnagyobb szükségben Izrael el fog menekülni, ahogy a Biblia mondja: Izrael hegyeibe, a hegyek szakadékaiba, Izraeltől keletre, a sivatagos területre, a mai Jordánia egyes részeire. A maradék menekülni fog, mint egy szörnyű földrengés elől: sietve, fejvesztve, pánikban – csak minél messzebb!
Ezeken a szörnyű nehézségeken keresztülmenve Izrael maradéka keresni fogja az Urat. A zsidók úgy fognak kiáltani hozzá, mint történelmük során mindig. Az Úr nem zárkózik el ettől a kereséstől és kiáltástól. Népéhez, Izraelhez fog fordulni, és személyesen kinyilatkoztatja magát népének – hasonlóan ahhoz, ahogy József személyesen nyilatkoztatta ki magát testvéreinek.
És ezekről a túlélőkről mondja Zakariás: «Úgy jár az egész ország – így szól az ÚR -, hogy kétharmad részét kiirtják, és elpusztul, csak egyharmada marad meg. Ezt a harmadrészt is tűzbe teszem, megtisztítom őket, ahogyan az ezüstöt tisztítják, megpróbálom őket, ahogyan az aranyat próbálják. Ő segítségül hívja nevemet, én pedig meghallgatom őt. Ezt mondom: Népem ő, és ő ezt mondja: URam, Istenem!» (Zak 13,8-9).
Ezen események után az Úr elküldi angyalait, hogy gyűjtsék össze a szétszórtakat. Összegyűjtik azokat, akik Izrael hegyeibe, a Jordán sivatagjába és bárhová máshová menekültek. Isten gondoskodik erről a maradékról, Ezékiel a következő hasonlattal fejezi ezt ki:
«Ahogyan a pásztor gondját viseli a nyájnak, amikor ott áll juhai között, amelyek szét voltak szóródva, úgy viselem gondját juhaimnak. Kiszabadítom őket mindenünnen, ahová csak szétszóródtak egy felhős, borús napon» (Ez 34,12).
A «felhős, borús napon» kifejezés a nagy nyomorúság idejére utal, Jákób gyötrelmének nagy napjára, amikor a nép elmenekült. Ám az Úr újra összegyűjti őket a nagy nyomorúság végén: «És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, akkor jajgat a föld minden népe, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel. És elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyűjtik az ő választottait a négy égtáj felől, az ég egyik sarkától a másik sarkáig» (Mt 24,31). – Ismereteim szerint ez az igevers Izráelnek a nagy nyomorúság idején szétszóródott népére vonatkozik. És ezután fog megtörténni az, amit Ezékiel megjövendölt:
«Ahogyan a pásztor gondját viseli a nyájnak, amikor ott áll juhai között, amelyek szét voltak szóródva, úgy viselem gondját juhaimnak. Kiszabadítom őket mindenünnen, ahová csak szétszóródtak egy felhős, borús napon. Kivezetem őket a népek közül, és összegyűjtöm az országokból, azután beviszem őket a saját földjükre. Legeltetni fogom őket Izráel hegyein, a völgyekben és az ország minden lakóhelyén. Jó legelőn legeltetem majd őket, és Izráel magas hegyein fognak tanyázni. Jó tanyájuk lesz, ott heverésznek, és kövér legelőn legelésznek Izráel hegyein. Én legeltetem juhaimat, és én keresek nekik pihenőhelyet – így szól az én Uram, az ÚR. Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszaterelem, a sérültet bekötözöm, a gyengét erősítem, a kövérre és az erősre vigyázok; úgy legeltetem őket, ahogy kell!» (Ez 34,12-16).
Isten új szívet ad népének: «Olyan szívet adok nekik, amellyel megismernek engem, hogy én vagyok az ÚR. Ők népemmé lesznek, én pedig Istenük leszek, mert teljes szívükkel megtérnek hozzám!» (Jer 24,7). És: «Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje – így szól az ÚR -: Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig népem lesznek» (Jer 31,33).
Izrael még nem ért a célba, de úton van az Istenével való találkozás felé. Mi pedig Jézus Gyülekezeteként imádkozhatunk Izraelért, megáldhatjuk az Úr nevében, szerethetjük Messiását, Jeshuát, és támogathatjuk, bátoríthatjuk azokat a messiáshívő zsidókat és arabokat Izraelben, akik hisznek Jézusban, hogy bátran legyenek az Úr tanúi. Mindenekelőtt pedig várjuk az elragadtatást, amikor Jézus Krisztus eljön az övéiért. Mert eljön, talán még ma.
Samuel Rindlisbacher
