«A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által» (Róm 15,13). – Igemagyarázat és útmutatás a mindennapokra.
A hinduizmusnak körülbelül 6000 istenre van szüksége, hogy egy kis reményt kapjon, ami aztán hamar szertefoszlik. A buddhizmus legnagyobb reménye eljutni a nirvánába, már ha a dolgok jól mennek, vagyis a teljes feloldódásba, a nemlétbe. A muszlimok egy kiszámíthatatlan Istenbe helyezik reménységüket, aki nem ad semmiféle bizonyosságot, és végül minden erőfeszítésük ellenére a pokolba dobhatja őket. A nyugati világban az emberek hisznek az olyan szerencsét hozó kabalákban, mint a malacok, a kéményseprők és a medálok, amelyeket az évfordulókon kínálnak a boltokban. Manapság sokan azt gondolják, hogy reményünk a klímaváltozás elleni harcos kiállásban, az étrend gyökeres megváltoztatásában vagy a CO2-semleges életben rejlik.
Markus Baumgartner egyik érdekes cikke került a kezembe, amelyben Rene Scheu svájci filozófust és írót idézi, aki ezt írja: «Bárki, aki hisz Istenben, búcsút mond az emberek megmentéséről szóló olcsó fantáziáknak […] és a megvalósíthatóságról szóló hiedelmeknek. Mert bízik abban, hogy […] megváltott, azaz megszabadult minden rossztól, és örök élete van […], nos hát ki a megvilágosodottabb itt? Az Istenben hívők, akik alázattal dolgoznak önmagukon, és megőrzik a reményt, hogy a dolgok végül mindenek ellenére rendbe jönnek […], vagy az öntörvényű önmegváltók, akik lenéznek mindenkit, aki nincs meggyőződve arról, hogy a világ elpusztul nélkülük?»
A reményt többek között az interneten is próbálkoznak meghatározni, legtöbben úgy magyarázzák, mint egy kívánt jövőbeli eseményre vonatkozó hitet vagy várakozást anélkül a bizonyosság nélkül, hogy az valóban bekövetkezik. Mennyire más a Biblia Istene, aki kijelentette magát Jézusban, amint azt a Róma 15,13-ban látjuk:
«A reménység Istene pedig …»
Az a határozott névelővel kezdve Pál egyértelművé teszi, hogy csak egyetlen Isten van, az egy igaz Isten, aki valóban reményt adhat. Ahol tehát nincs Isten, ott reménység sincs. – «Ti abban az időben Krisztus nélkül éltetek, Izráel közösségétől elkülönítve, és mint az ígéret szövetségein kívül álló idegenek, reménység nélkül és Isten nélkül éltetek a világban» (Ef 2,12).
Lehet, hogy létezik túlélési stratégia, de nincs tartós remény, az csak valami, ami megtart, de nem olyan, ami mindenen keresztül visz.
Csak a Teremtő ismer minden összefüggést a legapróbb részletekig. Csak Ő ismer minden lelket a legmélyebb zugokig, és csak Ő tud minden szükségletről. A már említett vallások és ideológiák mindegyikében van egy közös vonás: félelmet keltenek, nem adnak bizalmat és nem adnak reményt.
Mit használ a legjobb széljárás is, ha nem ismerjük a kikötőt, ahova hajóznunk kellene? «De megszégyenülnek, amiért bennük bizakodtak, csalódnak, amikor odaérnek» (Jób 6,20). Ez teljesen másképp van a reménység Istenénél. Azért hívják a reménység Istenének, mert dicsőséges kilátással kínál állandó reménységet. Az Istentől jövő remény olyan, mint egy híd, amely a túloldalra vezet, vagy olyan, mint egy jel, amely irányt mutat a célunk felé.
A bibliai remény a reménység Istenének létezésén alapul. Amilyen igaz az Ő létezése, olyan igaz az általa kínált remény is. Péter apostol élő reménységnek nevezi, mert ez is Jézus feltámadásán alapul: «Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre» (1Pt 1,3). Olyan élő ez a reménység, mint amilyen élő Jézus Krisztus, és a mennyben van számunkra fenntartva, erre pedig Jézus a garancia.
«…töltsön be titeket …»
Mindenki a beteljesülést keresi. Ahol nincs beteljesülés, ott üresség, jelentéktelenség és értelmetlenség van. Az emberiség történelmét a nagy vágyakozás jellemzi. Minden függőség ennek a vágynak a kifejeződése. Az emberek rossz helyen keresik a beteljesülést. Mindent megragadnak, ami valamilyen módon beteljesülést hozhat. De mindenhol az ürességbe markolnak, amíg meg nem ragadják Istent.
Láthatunk tévéműsorokat olyan címmel, mint «Goodbye Németország» vagy «A svájciak kivándorolnak». E műsorok szereplői úgy hiszik, megtalálják a beteljesülést, ha minden hidat felégetnek maguk mögött, és új életet kezdenek. De egy idő után legtöbben csalódnak. A problémák követik őket, a remélt beteljesülésből rémálom lesz.
Miben áll az a beteljesülés, amit Isten ad?
«…a hitben teljes örömmel …»
Dr. Klaus Eickhoff a következőt írja a világ kínálta örömről: «Az ember örömre teremtetett […] És mi is az valójában? Határtalan vágyakozás, ami az öröm elérésére késztet. Utána nyúlunk, birtokoljuk és jó kedvünk van. De egy idő után elillan tőlünk. Az elveszett öröm után a nyomorúság marad. […] Olyan, mint egy gyönyörű tűz, amelynél az emberek melegednek. De lassan kialszik a tűz, az ember ott áll és megdermed […] Életünk örömei túl kicsik ahhoz, hogy végső örömet szerezzünk» («A reménység diagnózisa», Hartmut Jaeger kiadásában, 76.78.79. o.).
Miért nincs az embernek tartós öröme? Mert létezik a bűn, amely minden örömtől megfoszt. Ezért élünk egy reménytelen világban, a káosz világában, egy olyan világban, amelyben nincs öröm és béke.
Curt Goetz író mondta: «Eleget tanultunk. Ami hiányzik belőlünk, az az öröm. Amire szükségünk van, az a remény. Ami segítene rajtunk, az a bizalom.»
Jézus születésekor az angyal így vigasztalta a pásztorokat: «Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz» (Lk 2,10). Kb. 33 évvel később, egy nappal halála előtt Jézus ezt a reményteljes imát küldte Atyjához: «Most pedig hozzád megyek, és ezeket elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük» (Jn 17,13).
Jézus Isten bölcsességének megszemélyesítője, e bölcsesség által teremtetett minden, és e bölcsesség így beszél önmagáról: «…én már mellette voltam, mint kedvence, és gyönyörűsége voltam minden nap, színe előtt játszadozva mindenkor» (Péld 8,30).
Az öröm, ami Jézusban volt, a teljes öröm, az állandó öröm, a válság idején is megmarad. Ez megtartó öröm, az az örömteli bizalom, amelyet Jézus isteni Atyja iránt érzett. Az örök dicsőség öröméről szól, a megbocsátás öröméről, amelyre Urunknak nem volt szüksége, de értünk megszerezte. Ez a tökéletes remény öröme. – Ez legyen a te örömöd is!
A Református énekeskönyv 449-es dicsérete is ezt hirdeti:
«Jézus, vígasságom,
Esdekelve várom
Áldó szavadat! :/:
A te jelenléted
Megvidámít, éltet,
Bátor szívet ad.
Légy velem,
Ó, mindenem!
Nálad nélkül nem is élek:
Te vagy örök élet.»
«…és békességgel …»
Ahol öröm van, ott béke is van. A világhírű színészről, Denzel Washingtonról azt mondják, hogy Biblia-hívő. Arra a kérdésre, hogy mit jelent számára a siker, azt válaszolta: Siker? Nem tudom, mit jelentsen ez a szó. Boldog vagyok. De a siker alapvetően az, aminek valaki látja. Számomra a siker csak a belső békesség.
Mi adhatja ezt a békét? Az a bizonyosság, hogy Megváltónk él, és végül mindent jóra fordít. Ezt vallotta a sokat szenvedett Jób is: «Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött» (Jób 19,25). – Jézus megváltó munkája az idő minden változásán keresztül kitart, és végül diadalmaskodik. Amikor minden kísértésnek vége szakad, amikor minden démoni fejedelem elesik, amikor minden istenellenesnek el kell ismernie vereségét, amikor véget ér a szenvedés és a bánat, akkor Jézus lesz az utolsó, aki mindenek felett fenségesen megáll.
Amikor minden porrá válik, az Úr akkor is ott lesz, örökkévaló biztos pontként, ezért Isten felhívja Jób figyelmét egy szemléletes képre: « A te parancsodra száll-e magasan a sas, és rakja magasban a fészkét? Kősziklán lakik, ott tanyázik, a sziklafokon és a bérctetőn. Onnan kémlel ennivaló után, messzire ellátnak szemei» (Jób 39,29). A sas messzire ellát, kövessük példáját, és tekintsünk túl a közelben lévő dolgokon, vessük szemeinket a végcélra.
Később Jób így vall: «Csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak. Ezért visszavonok mindent, bűnbánatot tartok porban és hamuban!» (Jób 42,5-6). És láthatjuk, amint Isten végül mindenkivel célba ér, Jóbbal, a feleségével és a barátaival.
Egyszer mindannyian megszabadulunk kétségeinktől, félelmeinktől és szenvedéseinktől, és fel kell ismernünk, hogy a Mindenható mindent a legjobban intézett. Végül pedig az Úr vár ránk az Ő birodalmában. «…s ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent. Saját magam látom meg őt, tulajdon szemeim látják meg, nem más, bár veséim is megemésztetnek!» (Jób 19,26-27).
Jób által Isten ezt mondja:
– A mi Megváltónk él.
– Ha minden elmúlik, az Úr akkor is ott van.
– Egy napon földi szemeinkkel fogjuk Megváltónkat látni.
– Nem leszünk számára idegenek.
– Már most vágyakozhatunk ez után.
Ez a reménység!
Ennek a bizakodó örömnek és békességnek eléréséhez hitre van szükség: «… töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel». A hit készít szabad utat a reménységhez. – «Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. Őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az Isten dicsőségében» (Róm 5,1.2).
Jutta Metz mondta: «Azt a mélységes belső békét, amely abból a tudatból fakad, hogy Isten elfogadott bennünket, csak a hit adhatja meg.»
«…hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.»
Ahol nincs Isten, ott nincs remény. De ahol Ő van, ott bővelkedünk a reménységben. Vele leszünk a remény milliárdosai. Ezt a reményt Pál így fogalmazta meg: «Krisztus közöttetek van: reménysége az eljövendő dicsőségnek» (Kol 1,27).
Jézus Krisztus ez a megszemélyesített remény. Krisztus Isten dicsőségébe helyez téged, a végtelen, örök, változatlan dicsőségbe, amelyet egyetlen árnyék sem homályosíthat el.
Norbert Lieth
