A közel-keleti vita legnagyobb érzelmi viharokat kiváltó témája az európai zsidók ellen elkövetett népirtás a holokauszt idején. Míg a zsidók saját államukat, mint egyedüli menedékhelyüket, ennek az egyetemes antiszemitizmusnak alapján igazolják, addig ellenfeleik – mint pl. az irániak – azt állítják, a holokauszt soha nem is történt meg, és csak politikai eszközként használták, hogy bűntudatot ébresszenek, és megértést váltsanak ki a világból a zsidó állam fennmaradása érdekében.
Manapság az emberek könnyedén bánnak a náci szóval, és gyakori rágalmazásként vagy sértésként használják. Ha valaki más véleményen van, egyszerűen rányomják a náci bélyeget, de arra is, aki túl konzervatív nézeteket vall, vagy akit bigottnak tartanak. Viszont ennek a megnevezésnek ilyen válogatás nélküli használata elveszi annak élességét, ugyanis a nácik kimondhatatlan szörnyűségeket követtek el. Borzalmas bűnöket, amelyek némelyike példátlan az emberiség történelmében. Rémuralmuk idején semmi sem hozta olyan tisztán felszínre a szívükben lakozó gonoszt, mint a holokauszt, ez olyan történelmi tény, amely megcsúfol minden írói képzeletet.
Gondoljunk arra, hogy a nácik elpusztították Európa zsidóságának kétharmadát – és a pusztítás alatt azt értem, hogy hidegvérrel gyilkolták meg őket. Itt csecsemőkről és gyerekekről, gyengékről és idősekről van szó. Sok zsidó éhen halt, vagy halálra kínozták, elgázosították, lelőtték, halálra dolgoztatták őket. Ez volt hatmillió európai zsidó sorsa.
A holokauszt előtt kilencmillió európai zsidó élt. Utána csak három millió maradt. Csupán Lengyelország zsidó lakossága 3,3 millió volt a holokauszt előtt. A háború után alig 300 000 zsidóember maradt életben. Tízből kilenc lengyel zsidót megöltek. Ki tud elképzelni ilyen mértékű mészárlást?
Nem a csatában haltak meg, miközben fellázadtak felvigyázóik ellen és a szabadságukért harcoltak. Ez a sors csak keveseknek jutott. A zsidókat inkább gettókba terelték, ahonnan marhavagonok segítségével koncentrációs táborokba szállították őket. Azok, akik dolgozni tudtak, néhány hónapig vagy még tovább élhettek. Aki túl gyenge volt, azt érkezéskor azonnal meggyilkolták.
Százezreket kényszerítettek, hogy vetkőzzenek le, és úgymond zuhanyozzanak, (az újonnan érkezők számára fontos volt a higiénia!). De víz helyett mérges gáz jött ki a csövekből. Senki sem jött ki élve azokból a zuhanyozókból.
A koncentrációs táborokon kívül a zsidókat hosszú gödrök ásására kényszerítették. Ezután sorba kellett állniuk, és a gödrökbe lőtték őket, így a saját sírjukat ásták meg. A testüket ezután úgy égették el, mintha egy hatalmas máglyán lennének. Ez új szörnyűséghez vezetett: a csecsemőket élve tűzbe dobták, megspórolva a nácik golyóit. Ki tud ilyen szörnyűséges szörnyűségeket elképzelni? 1941. szeptember 19-én…
«… a német hadsereg bevette Kijevet […] és különleges SS-alakulatok készültek Adolf Hitler náci vezér parancsának végrehajtására, minden ott élő zsidó és szovjet tisztviselő meggyilkolására. Szeptember 29-én kezdődött, amikor több mint 30 000 zsidó vonult kis csoportokban a várostól északra fekvő Babyn Yar-szoroshoz. Amikor odaértek, azt mondták nekik, hogy vetkőzzenek meztelenre, majd gépfegyverrel lemészárolták őket. A mészárlás szeptember 30-án ért véget, és a sebesülteket is földdel és kövekkel borították be, ahogy a halottakat» (history.com, »This Day In History: Babi Yar Massacre Begins«).
El lehet egyáltalán ilyen számokat képzelni? Harmincezer zsidó vonult a halálba kevesebb mint két hét alatt.
Ott voltak közöttük a gyermekek, kisgyermekek és csecsemők, akiket anyjuk vitt karjaiban. Tinédzserek, ifjú házasok és egyetemisták. Szülők, nagyszülők és dédszülők. Odaadó rabbik és tisztelt közösségi vezetők. Családok és egyedülállók. Mindnyájukat hidegvérrel meggyilkolták egyetlen okból: mert zsidók voltak.
És milyen volt az élete azoknak, akik átmenetileg elkerülték a halált, és koncentrációs táborokba kerültek? Milyen poklot tartogattak számukra a nácik? Egy holokauszt-túlélő szerint a télen letartóztatottak a következőkre számíthattak:
«Ez azt jelentette, hogy október és április között tízből heten meghaltak. Akik nem haltak meg, azok percről percre szenvedtek, egész nap, minden nap. A napkelte előtti reggeltől az esti leves felszolgálásáig folyamatosan mozgatni kellett izmainkat, egyik lábról a másikra ugrálva, csapkodtuk a felkarunkat a hideg miatt. A kenyeret kesztyűre cseréltük, és órákig nem tudtunk aludni, mert be kellett stoppolni a lyukakat rajta. Amikor már nem lehetett kint a fagyban enni, állva ettünk a barakkokban. Mindannyiunknak kijelöltek egy kis területet a padlón, és tilos volt a priccsekre ledőlni. Mindenkinek sebes volt a keze, és ahhoz, hogy kötést kapjanak, minden este órákat kellett várni a hóban és a szélben [olyan cipőben, amely állandó fájdalmat okozott].»
Ilyenek voltak a koncentrációs táborban élők szörnyű mindennapjai.
És milyen tapasztalatokat szereztek a túlélők? Mi lett azokkal, akik elég egészségesek voltak ahhoz, hogy elkerüljék a zuhanyzót, ahová a gyengébb családtagokat vitték? Egy férfi, aki az egész családját a náci mészárlások során veszítette el, utolsó együtt töltött pillanataikról mesél: «Lehetetlen leírni azt az elviselhetetlen fájdalmat, amelyet abban a néhány pillanatban éreztünk, mielőtt elváltunk. Soha nem felejtem el apám bölcs szemét és anyám könnyeit, amikor utoljára megöleltük egymást. Még a legrosszabb rémálmaimban sem tudtam volna elképzelni, hogy véglegesen elbúcsúzom az egész családomtól – hogy soha többé ne lássam őket.» És ezt kellett nemcsak neki, hanem millióknak átélniük.
Nem volt ritka, hogy valaki elvesztette házastársát, gyermekeit, szüleit, nagyszüleit és testvéreit – mindegyiküket – a nácik szisztematikus borzalmai miatt. A zsidókat parazitáknak nézték, haszontalan zsiványoknak, akiket ki kellett irtani.
A holokauszt előtt ugyanazok a zsidók a többi ember szomszédai, barátai és munkatársai voltak. Most már ellenségek lettek, és az ő dolguk volt, hogy feljelentsék őket. Nehogy egyikük is megszökjön! A nácik odáig mentek, hogy archiválták a zsidó könyveket, vallási tárgyakat és a zsidó élet más kézzelfogható aspektusait. Miután ezt a megvetett fajt végre kiirtják, csak ezek a tárgyak maradjanak meg.
Ez szisztematikus gonoszság volt, közösségi gonoszság – és mindezt precíz módszerességgel és részletekig menő alapossággal dolgozták ki. A nácik tudománnyá tették a gyilkolást.
Ha már a tudománynál tartunk, ezzel is rendelkeztek. A legkegyetlenebb és legelképzelhetetlenebb kísérleteket hajtották végre, és gondosan rögzítették az eredményeket. Érzéstelenítés nélkül műtötték meg zsidó áldozataikat, és tesztelték az emberi fájdalom határait. Tífusszal és más halálos betegségekkel fertőzték meg a zsidókat, és hagyták őket meghalni. Szörnyű dolgokat követtek el az ikrekkel – olyanokat, amelyekről szó szerint beszélni sem lehet –, ugyanis azt remélték, hogy egyedülálló orvosi információkat kaphatnak az ikrektől. (Megemlítettem már, hogy ezek az őrültek, akik ezeket a kísérleteket végezték, képzett orvosok voltak, akik közül néhányan a holokauszt után jeles karriert futottak be?)
A szenvedés mértéke szinte felfoghatatlan. Ez világossá válik, ha a holokausztot egy másik tragédiához, például a 2001. szeptember 11-i terrortámadáshoz hasonlítjuk. Abban az időben 2977 ártatlan áldozat halt meg, köztük a feleségem testvére is. Egyetlen nap alatt csaknem 3000 életet semmisítettek meg, és sok tízezer embert érintett közvetlenül a veszteség.
Képzeljük el megismételve ugyanazt a mészárlást 2001. szeptember 12-én, majd másnap és harmadnap is. Újabb 3000 halott és további 3000. Aztán minden nap egy olyan terrorcselekményt, mint a szeptember 11-i eset, több mint 5 1⁄2 éven keresztül. Ez hatmillió haláleset.
Még ez sem ad pontos képet, hiszen a holokausztot emberek egy meghatározott csoportja ellen követték el, és néhány év alatt a lakosság olyan nagy részét irtották ki, hogy csak egy kisebbség maradt. Ez az egyik oka annak, hogy a gonoszság ilyen mértéke páratlan az emberiség történetében.
Ahhoz kétség sem fér, hogy a holokauszt valóban megtörtént. Igen, továbbra is lesznek irracionális holokauszt-tagadók, akik homokba dugják a fejüket. De ennek a szörnyű rémálomnak a tényét senki sem tagadhatja, akit érdekel az igazság.
Napjaink kérdése a következő: Miért gondoljunk ma a holokausztra? Miért van ennek jelentősége még mindig a világ zsidósága számára? Nem lenne már itt az ideje, hogy maga mögött hagyja?
Egyrészt a zsidó világ odáig fejlődött, hogy Izrael és Németország évek óta együttműködik, még a katonai és biztonsági technológiákat is megosztja egymással. A múltban élni pedig keserűséget, elszigeteltséget és stagnálást jelent. A zsidó élet azonban világszerte, de különösen Izraelben minden, csak nem elmaradott és stagnáló.
Mindazonáltal három fontos okból döntő fontosságú, hogy emlékezzünk a holokausztra. Először is, az antiszemitizmus ma újjáéled, ami azt jelenti, hogy a holokauszt tüzét tápláló démoni erők továbbra is aktívak közöttünk. Sok szakértő már évek óta úgy gondolja, hogy az Európában jelenleg uralkodó antiszemitizmus mértéke összemérhető a holokauszt előtti szinttel. És ahol zsidógyűlölet van, ott erőszakos cselekmények is vannak a zsidók ellen. Hogy lehet az, hogy a maihoz hasonló légkör nem emlékeztet bennünket a holokausztra?
2018. július 22-én a The Telegraph brit újság egyik főcíme így szólt: Nem érezzük többé biztonságban magunkat Nagy-Britanniában. Az antiszemitizmus arra kényszerít bennünket, hogy elhagyjuk szülőföldünket. A New York Post 2018. február 24-i főcíme pedig így: Az antiszemitizmus kiűzte a zsidókat Franciaországból. 2018. április 26-án a Chicago Sun Times általánosabban arról számolt be, hogy 70 évvel a holokauszt után a zsidók már nem érzik magukat biztonságban Európában. – Hogyan tudnának ezek a zsidók nem gondolni a holokausztra, amikor nem érzik magukat biztonságban városaikban és otthonaikban? Igen, még az otthonukban sem. Ahogy a World Israel News 2018. augusztus 30-án írta: Franciaországban az antiszemitizmus az utcákról közvetlenül a zsidó emberek otthonaiba költözött – amint az ország 465 000 fős zsidó közösségének vezetője szerdán a The Algemeiner lapnak mondta.
A franciaországi zsidók fenyegetve érzik magukat otthonukban – mondta Francis Kalifat, a CRIF, a Francia Zsidó Közösség bizottságának elnöke az antiszemitizmusról folytatott megbeszélésen, ami több halálesethez és sérüléshez vezetett a francia zsidók körében az elmúlt évtizedben.
Az elmúlt tizennyolc hónap folyamán két idős zsidó özvegyet – Sarah Halimi-t 2017 áprilisában és Mireille Knollt 2018 márciusában – brutálisan meggyilkoltak antiszemita támadások során. Számos olyan incidensről is beszámoltak, amelyek alkalmával főleg muszlim fiatalokból álló bandák erőszakos támadásokat hajtottak végre zsidó házak ellen.
Ezeket a zsidó nőket saját otthonukban ölték meg. Mireille Knoll 85 éves holokauszt-túlélő volt. Legalább 11-szer megszúrták, majd a teste megégett, amikor a gyilkos felgyújtotta a lakását. Mit gondoljanak ezek után a francia zsidók?
Németországról a BBC 2018. április 24-én így számolt be: Josef Schuster, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke azt mondta a Radio Berlinnek, hogy a nagyvárosi zsidók elővigyázatos életmódra kényszerülnek. Schuster külön hangsúlyozta: Azt tanácsolom az egyéneknek, hogy ne viseljenek kipát [a hagyományos zsidó férfi fejfedőt] nyilvános helyen a nagy német városokban.
Ez komoly figyelmeztetés. Németországban arra kérik a zsidókat, nyilvánosan ne azonosítsák magukat zsidókként, hogy így elkerüljék a támadásokat. Megismétlem a kérdésem: Hogyan ne gondolhatnának ezek a zsidók a holokausztra különösen, ha Európa napról napra iszlámibbá válik?
2017. december 10-én körülbelül 2500 tüntető gyűlt össze Németországban tiltakozni Amerika azon döntése ellen, hogy Tel-Avivból Jeruzsálembe helyezi át izraeli nagykövetségét. A tiltakozások nemcsak Amerika ellen irányultak, hanem Izrael és a zsidók ellen is. Ez szégyent hozott a német nemzetre.
Steffen Seibert kormányszóvivő a következőket mondta: A hétvégi egyes üléseken jelszavakat kiabáltak, izraeli zászlókat égettek, és szégyenletes rágalmazásokat terjesztettek Izrael Államról és általában a zsidókról. – Majd hozzáfűzte: Szégyen, hogy a zsidógyűlölet ilyen nyilvánosan megjelenik a német városok utcáin.
Mindez az Izrael-ellenes tiltakozások általánosan elterjedt globális mintája. Az ellenségeskedés nemcsak Izrael nemzete, hanem a zsidó nép ellen is irányul. Például 2009 januárjában a floridai Fort Lauderdale-ben egy Izrael-ellenes tüntetésen az egyik palesztinbarát tüntető ezt kiabálta a zsidó nézőknek: Menjetek vissza a kemencébe! Egy nagy kemencére van szükségetek, pontosan arra! – A meglehetősen nagy helyi zsidó lakosságot ez teljesen lesokkolta.
A holokauszt idején a koncentrációs táborokban megölt zsidókat hatalmas kemencékben hamvasztották el, amelyek éjjel-nappal működtek. Ezért szivárgott folyamatosan a levegőbe a táborok füstje. A zsidók teste hamuvá változott. A számok – nem lehet eléggé hangsúlyozni – óriási méreteket öltöttek.
A PBS egyik weboldala megjegyzi, hogy «1943 tavaszára Auschwitz II-ben (Birkenau) négy hatalmas krematórium működött teljes üzemben. Nyolc gázkamra és 46 kemence volt, amelyek naponta körülbelül 4400 holttestet tudtak befogadni. Az embereket vonattal szállították a táborba, és közülük a legtehetségesebbeket – az érkezők mintegy 10-30 százalékát – választották ki a munkakommandóba. A többi foglyot a gázkamrákba küldték.»
Igen, csak egyetlen koncentrációs tábor 4400 holttestet volt képes elhamvasztani naponta, és egy tüntető Amerikában «nagy kemencét» akart 2009-ben. Hasonló gúnyos megjegyzések hangzottak el Európában is az elmúlt években. Csoda hát, hogy a zsidók nem tudják elfelejteni a holokausztot?
2008 novemberében pakisztáni muszlimok terrortámadás-sorozatot követtek el az indiai Mumbaiban. 12 különböző célpontot választottak, 164 embert megöltek és 308-at megsebesítettek. Ezeknek a terroristáknak konkrétan egy célpontjuk volt: egy zsidó központ, amelyet sok izraeli látogatott évente.
Bár a terroristák azt hitték, hogy ez egy izraeli hírszerző központ (ami nem volt igaz), rendkívül elégedettek voltak, hogy egyáltalán meg tudtak ölni izraelieket. Amint az egyik terrorista kifejtette, szervezete a zsidó népet tekinti első számú célpontjának, majd hozzátette: Minden ember, akit ott [ebben a központban] megöltek, annyit ér, mint ötven másik, akiket a szállodákban öltek meg. – Minden muszlim terrorista számára a zsidók az elsődleges célpontok, Európa pedig egyre inkább iszlámmá válik.
Ez elvezet bennünket a második okhoz, amiért emlékeznünk kell a holokausztra. Izrael nemzete továbbra is egzisztenciális fenyegetésekkel néz szembe, mivel halálos ellenségek veszik körül, akik felesküdtek elpusztítására. Izrael ellenségei még örülnek is a holokausztnak – olyannyira, hogy a horogkeresztet is büszkén felvállalják. Hogyan is lehetséges tehát, hogy a zsidó nép elfelejtse a holokausztot? Nemcsak a holokauszt túlélőinek ezrei vannak még közöttünk – olyan emberek, akik nem tudják elfelejteni szörnyű tapasztalataikat –, de a zsidó államot rendszeresen újabb holokauszttal fenyegetik olyan elkeseredett ellenségei, mint Irán.
2018 elején a Hezbollah, egy Irán által támogatott terrorista csoport Szíriában és Libanonban (mindkettő Észak-Izrael határánál), azt állította, hogy 500 000 rakéta irányul Izraelre. Izrael ezzel a helyzettel néz szembe a nap 24 órájában, minden héten. A Gázai övezettel keletről határos déli Sderot városában az ott élő gyerekek csaknem fele szorongásos tünetektől és poszttraumás stressz szindrómától szenved. Ennek oka a Hamasz terroristái által a Gázai övezetből kilőtt gyakori (és olykor non-stop) rakétatűz.
A 2018-as tavaszi tüntetések során a Hamasz egyik vezetője bejelentette a szervezet fő célját: Lebontjuk Izrael határát és kitépjük a szívüket. – Nincs okunk kétségbe vonni ezt a szándékot.
Természetesen a legtöbb sajtóorgánum és a főiskolai campusok nézőpontja Amerika-szerte nem sokban különbözik ettől. Izrael a szörnyeteg, a gonosz Góliát. A palesztinok szerencsétlen áldozatok, a szomszédos muszlim nemzetek pedig nem mérhetik össze magukat a hatalmas Izrael Állammal.
Valójában a palesztinok szenvedésének fő oka az, hogy ők a vezetőik által hozott rossz döntések áldozatai, akik az elmúlt 80 évben elutasították Izrael szülőföldhöz való jogát. A folyamatban lévő konfliktus így nem oldható meg. És Izrael hadserege azért olyan erős, mert nincs más választása. Ha a nemzet egy pillanatra is alábbhagyná az éber őrködést, vér folyna az utcákon.
Yossi Klein Halevi izraeli író egy könyvében, amelynek célja az emberek megnyerése, nem pedig elutasítása, kendőzetlenül szembesíti palesztin szomszédait a tényekkel:
«Ha a palesztinok azt hiszik, hogy Izrael a gonosz megtestesülése, és meg kell semmisíteni – ugyanakkor a palesztin média, a mecsetek és az oktatási rendszer üzenetei nem engednek más következtetést –, akkor lehetetlen a valódi kompromisszum. […] A ti oldalatok tagadja népem legitimitását és önrendelkezési jogát, az én oldalam pedig megakadályozza népeteket abban, hogy megszerezze a nemzeti szuverenitást.»
A problémát súlyosbítja Irán, egy 80 milliós nemzet (szemben az Izraelben élő hatmillió zsidóval), amelynek egyik legfelsőbb vezetője 2018 áprilisában kijelentette: «Irán képes elpusztítani Izraelt, Tel-Avivot és Haifát pedig a földdel egyenlővé tenni.»
Ezt az elvakult gyűlöletet hirdető radikális iszlám teológiát jobban megértjük Muhammad Huszein muftinak, a Palesztin Autonómiahatóság vallási vezetőjének szavaiból, aki 2012. január 9-én egy jól ismert hadíszt (Mohamednek tulajdonított iszlám hagyományt) idézett a Fatah fennállásának 47-ik évfordulóján tartott televíziós beszédében: «A [feltámadás] órája csak akkor jön el, amikor leküzditek a zsidókat. A zsidó el fog rejtőzni a kövek vagy fák mögé, amelyek így szólnak: – Ó, muszlim, ó, Allah szolgája, egy zsidó áll mögöttem, gyere és öld meg.» Amint a Palwatch.org beszámolt róla, az Israel Project megbízásából készült 2011. júliusi felmérés megdöbbentő módon azt mutatja, hogy a palesztinok 73 százaléka hisz ebben a hadíszban.
Sajnos számtalan ilyen beszámoló, anekdota és idézet létezik. A muszlim világban óriási az Izraellel szembeni ellenségeskedés, és minél radikálisabb az iszlám kifejezésmódja, annál ádázabb a gyűlölet. Ezt szem előtt tartva nehéz nem gondolni a holokausztra.
Ezzel el is érkeztünk a harmadik, egyben utolsó megfontolásunkhoz. A holokauszt a civilizált, kulturált és keresztény Európában történt – nem a barbárok kontinensén. Európában az emberek tanultak. Értékelték az élet szebb dolgait. Nagyszerű egyetemeik, kulturális intézményeik és vallási központjaik voltak. Keresztény hagyományuk az apostolok idejére nyúlik vissza.
Olaszországban létrejött a Vatikán, amely Rómát tette katolikusok százmillióinak szellemi fővárosává. A protestáns reformáció Németországban keletkezett, és onnan terjedt el Európában és az egész világon. Európa emellett csodálatos zeneszerzők, művészek, költők és értelmiségiek hosszú sorának ad otthont. A világtörténelem legbarbárabb eseménye nem történhetett volna meg ilyen helyen! És mégis megtörtént. Ki mondta, hogy ez nem fordulhat elő még egyszer, talán még éppen Amerikában?
Ezért olyan fontos, hogy a keresztények kiálljanak Izrael nemzete mellett, még akkor is, ha Izrael biztosan nem tökéletes. Ezzel azt mondjuk a zsidó népnek: Soha többé!
Ezért olyan döntő fontosságú, hogy szembeszálljunk az antiszemitizmussal, bárhol is felüti szörnyű fejét. El kell kapnunk a kígyót, mielőtt elterjeszthetné halálos mérgét.
Ezért olyan fontos megismerni a pusztító igazságot a holokausztról. A történelemből tanulni azt jelenti, mindent megteszünk annak érdekében, hogy ne ismétlődjék meg.
Michael L. Brown
