Ami Krisztus ítélőszéke előtt vár
Krisztus ítélőszéke előtt mérlegre kerül életünk, szolgálatunk és az Úrhoz való hűségünk. Amikor az Atya dolga itt lent befejeződik, az Úr elhívja szolgáit, hogy vele legyenek, és számot adjanak minden cselekedetükről.
Az Újszövetségben több igehely is beszél erről, így például a 2Korinthus 5,10: «Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat.»
Ebből a versből láthatjuk, hogy Krisztus ítélete egy vizsga lesz, ami:
Szükséges. Ennek több oka is van:
Először is az, hogy minden embernek át kell mennie Isten ítéletén. Istennek mint Teremtőnek és Megváltónak joga van megítélni az embereket – közöttük a keresztényeket is. A Róma 2,6-8-ban ezt olvassuk: «Mert mindenkinek cselekedetei szerint fog megfizetni: azoknak, akik állhatatosan jót cselekedve törekszenek dicsőségre, megbecsülésre, és halhatatlanságra, örök életet ad; azoknak pedig, akik viszálykodók, akik ellenállnak az igazságnak, és a hamisságot követik, haraggal és bosszúállással fizet majd!» Az Atya nem is ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta át – amint a János 5,22-ben olvassuk, Ő Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak (ApCsel 10,42).
Másodszor szükséges az ítélet, mert a Gyülekezetnek földi zarándoklata során véghezvitt cselekedetei által tökéletesednie kell, az Efézus 5,25-27-ben azt olvassuk, hogy «Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje, így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt, vagy ránc, vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen.»
Ahhoz, hogy Krisztus a Gyülekezetet, mint menyasszonyát, magához vegye, először meg kell tisztítania az által, hogy megítéli cselekedeteit. A Lukács 14,14-ből következtetni lehet ennek az ítéletnek az időpontjára. Jézus mondja: «Te pedig viszonzásban részesülsz majd az igazak feltámadásakor». Vagyis Krisztus ítélőszéke előtt történik meg a cselekedetek szerinti jutalmazás. És ez az esemény az elragadtatás után következik. Amikor aztán az Úr második eljövetelekor menyasszonya kíséretében visszatér a földre, hogy itt uralkodjék, menyasszonyának már megítéltettek cselekedetei, elnyerte jutalmát és megtisztíttatott.
Így ír erről a Jelenések 19,7-9: «Örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője, felkészült menyasszonya, és megadatott neki, hogy felöltözzék fényes, tiszta gyolcsba. Ez a gyolcs a szentek igaz cselekedeteit jelenti. Így szólt hozzám: Írd meg: Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára! Ezt is mondta nekem: Ezek az Isten igaz igéi». Az az ünnepi öltözet profetikus látomásként Ézsaiás könyvében is szerepel:
«Nagy örömöm telik az ÚRban, víg örömre indít Istenem, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett, az igazság palástját terítette rám, mint vőlegényre, ki fölteszi fejdíszét, mint menyasszonyra, ki fölrakja ékszereit» (Ézs 61,10).
Ezek az ékességek a «szentek igaz cselekedetei», amelyek maradandóak, amelyek kiállták a Krisztus ítélőszéke előtti próbát, és amelyek elnyerik méltó jutalmukat (1Kor 3,14).
A Jelenések 21,9-11-ben ezt olvassuk: «És jött egy a hét angyal közül, akiknél a hét pohár volt, telve a hét utolsó csapással, és így szólt hozzám: „Jöjj, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány feleségét”. Elvitt engem lélekben egy nagy és magas hegyre, és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet, amely az Istentől, a mennyből szállt alá. Benne volt az Isten dicsősége; ragyogása hasonló volt a legdrágább kőhöz, a kristályfényű jáspishoz.»
Amikor a Gyülekezet tökéletessé válik Krisztus ítélőszéke előtt, ragyogó fénnyel fogja tükrözni Isten dicsőségét. Az 1Korinthus 4,5-ben, a 2Timóteus 4,8-ban és a Jelenések 22,12-ben az Úr által adományozott jutalmak kapcsolatban állnak az övéiért való eljövetelével, a parúziájával. Ezért azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a hívők ítélete közvetlenül e dicsőséges esemény után fog megtörténni.
Harmadszor azért, mert az Úr igazságos bíró, és mindenkinek megadja jutalmát tettei és hűsége szerint. Krisztus ítélőszéke az a hely a mennyei szférában, ahol minden hívőnek számot kell adnia az Úrnak. Ez azt jelenti, hogy vizsgát kell tennünk.
Az Úr eljövetele közel, tehát a vizsga is. A Jakab 5,8-9-ben ezt olvassuk: « Legyetek tehát ti is türelemmel, és erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van. Ne panaszkodjatok, testvéreim, egymásra, hogy el ne ítéltessetek! Íme, a bíró az ajtó előtt áll!» Húsz évszázaddal e szavak írása után ez az utasítás kivételes érvényességgel bír. Kétségtelen, hogy az Úr eljövetele egyre közelebb kerül. Jakab tekintettel arra az igazságra, hogy közeleg az ítélet, türelmes, toleráns és szeretetteljes testvéri kapcsolatra szólítja fel azokat, akik Krisztusban testvérek.
Elkerülhetetlen. A 2Korinthus 5,10 így szól: «Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé…» Minden embernek isteni ítéleten kell átesnie. Egyesek korábban, mások később. Egyesek egy bizonyos ítéletet hallanak, mások egy másikat. De szükséges, hogy Isten minden embert megítéljen Fia, Jézus Krisztus személyében.
Természetesen ez a vers a hívőkről szól, erre utal a mindnyájunk többes szám első személyű alak. A rómaiaknak és a korinthusiaknak írt levelek keresztényekhez szólnak, nem hitetlenekhez. Ezért a T/1 személy kétségtelenül azokra vonatkozik, akik újjászülettek, Jézus Krisztus Gyülekezetéhez tartoznak, és ezért az Úr parúziájának napján elragadtatnak, és ítélőszéke elé állnak.
A korinthusi gyülekezet néhány tagja megérdemelte Isten ítéletét. Az 1Korinthus 11-ben az apostol azt írja, hogy néhányuk életében elkövetett vétkek és bűnök miatt Isten megítélte az életüket, így sok beteg és gyenge volt köztük, és – mint mondja – jelentős számban. .. elhunytak. De nem ez volt számukra a végső ítélet. Minden hívőnek, mindannyiunknak meg kell jelennie Krisztus esküdtszéke előtt. Amikor Jézus Krisztus eljön, hogy magával vigye Gyülekezetét, mi az Ő ítélőszéke elé fogunk állni.
Fenséges. «Krisztus ítélőszéke előtt.» Az Újszövetségben több olyan görög kifejezés is található, amelyek az ítélet helyét vagy egyszerűen az ítéletet jelentik:
Thronos: Lefordítva, vagy inkább trónként átfogalmazva jelenik meg. Ez a kifejezés többször előfordul a Jelenések 4. és 5. fejezetében, ahol Isten és a Bárány trónjára utal, melyet élőlények és angyalok sokasága vesz körül. Ugyanez a kifejezés nevezi meg az Isten magasztos trónját körülvevő vének huszonnégy trónját is.
De ez egyben a bírói szék is. Többek között a Máté 25,31-ben jelenik meg, mint az Úr dicsőségének trónusa, amelyet elfoglal, hogy megítélje a nemzeteket, ill. a pogányokat. Ez az Úr második eljövetele után fog megtörténni, Ezeréves birodalmának kezdete előtt, vagyis Krisztus dicsőségben való megjelenésekor. Ez az ítélet az Izraellel szembeni jóindulatú bánásmódon alapul a nagy nyomorúság idején. A Jelenések 20,11-12-ben olvashatunk a nagy fehér trónról, ahol az Úr maga ítéli meg a hitetlen halottakat, ami az Ezeréves birodalom végén, az Úr napján fog megtörténni; ez az üdvösségre való tekintettel elítélő ítélet lesz.
Ugyancsak nehéz lenne megmagyarázni, hogy nekünk, hívőknek az Úrral dicsőségben való bensőséges közösségünket el kellene hagynunk, és meg kellene jelennünk azok között, akik a nagy fehér trón előtt ítéltetnek meg, különösen azért, mert az Úr Jézus eljön Gyülekezetéért, hogy vele lehessen örökre, ahogyan megígérte a János 14,3-ban: «És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is.» Ezt Pál apostol is megerősíti az 1Thesszalonika 4,13-17-ben. Ennek megfelelően a Jézus Krisztus ítélőszéke előtti ítélet nem téveszthető össze ezzel az eszkatologikus ítélettel, és nem állíthatjuk bibliai alapon, hogy csak egy egyetemes ítélet lesz a hívők és a hitetlenek számára.
Az isteni ítéletek fensége
Pál ünnepélyes hangnemben beszél az isteni ítéletek fenségéről. A 2Timóteus 4,1-ben így szól testvéreihez: «Kérve kérlek az Isten és a Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek…» Az egyik ilyen isteni ítélet a Krisztus ítélőszéke előtti ítélet.
Kriterion: Ez a kifejezés háromszor fordul elő az Újszövetségben (1Kor 6,2.4; Jakab 2,6), és egyik szakasz sem utal Krisztus ítéletére. Ezekben az esetekben úgy tűnik, hogy arra a normára vagy kritériumra utal, amely szerint a bíróság eljár, a bírósági eljárásra, valamint az ítélet meghozatalának helyére.
Bema: Tizenkétszer találjuk ezt a kifejezést az Újszövetségben; két helyen Krisztus ítélőszékére utal (Róm 14,10 és 2Kor 5,10). Ebben az esetben a szó az eredeti szövegben lépcsőt vagy emelvényt, magaslatot jelentett, amelyen az uralkodó trónja vagy a bírói pódium állt (vö. ApCsel 18,12). Ez volt az a hely, ahol a görög játékok bírája figyelte a sportolók versenyét, és innen jutalmazta a győzteseket.
Így felmagasztalták, vagyis a bíró méltóságot, tekintélyt és becsületet kölcsönzött ennek az ülőhelynek. Ez a díjkiosztás helye, ami azt jelenti, hogy ott nem elítélni vagy megbüntetni, hanem jutalmat kell osztani, ahogy F. Lacueva mondja: «Ez nem büntetőbíróság, amely elítél valakit, hanem olyan bíróság, amely megítéli a cselekedeteket, és jutalmat oszt.» Ugyanakkor fenséges, ünnepélyes hely lesz, mert mielőtt az egész emberiség megtenné, ott fog térdet hajtani az Úr előtt Isten népe, és dicsőíteni fogja azt, aki egyedül méltó arra, hogy övé legyen a dicsőség, tisztesség és hatalom (Jel 4,11), és az egyetlen előtt, aki méltó az emberek megítélésére, az áldozati Bárány előtt, aki diadalmaskodott a kereszten (Ézs 45,23; Róm 14, 11; Fil 2,10; Jel 5,9).
A megjutalmazás helye
A bűnösség kérdése ott nem kerül szóba. A bűn már megítéltetett a kereszten, ahova Jézus felvitte a mi bűneinket is, és magára vállalta az értük járó büntetést. Üdvösségünk kérdése már a kereszten megoldódott, amint Péter mondja az Úrról: «Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg» (1Pt 2,24); Isten kegyelme felmentett bennünket a bűneink miatt megérdemelt ítélet alól, eltörölte azokat, úgyhogy bizakodva mondhatjuk: «Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak» (Róm 8,1; Jn 3,18; Zsid 10,14.17).
Jézus ugyanezt hangsúlyozta a János 5,24-ben: «Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe.»
Krisztus ítélőszéke nem az elmarasztaló vagy felmentő bíróság, hanem a jutalom helye. Így itt nem a bűneink fölötti ítélkezés történik, hogy kárhozatunkról vagy üdvösségünkről ítélet szülessen, mert mindnyájan, akik ott leszünk, már örökre üdvözültünk.
Egy teológus mondta: «Krisztus ítélőszéke nem arról dönt, hogy a hívők részesülnek-e az üdvösségben, amit már elnyertek, és az feljogosította őket a parúziába való belépésre, hanem annak következményeként állhatnak ott, hogy Jézusba vetett hitük által Isten gyermekeivé váltak. A Krisztus megváltói művébe vetett hit által, kegyelemből nyertek bűnbocsánatot és üdvösséget.»
Kálvin a második Korinthusi-levélhez írt kommentárjában így fogalmaz: «Kegyességével így elfogadva minket, irgalmasságában elfogadja tetteinket is, és éppen ettől a meg nem érdemelt elfogadástól függ a jutalom.»
«A jövőbeli események» című könyvében Dwight Pentecost Arthur Pridham-ot idézi, aki találóan állapítja meg: «Egy szentet soha többé nem állítanak bíróság elé természetes vagy öröklött bűnössége miatt, mert Krisztussal együtt már törvényesen halottnak nyilvánították, ezért természetes felelősségéért többé nem lehet bíróság elé állítani. Emberként megmérettetett és túl könnyűnek találtatott. Az örök kárhozat útján született, a harag természetes örökségével. Semmi jó nem található a testében. De bűnösségét Megváltójának vére eltörölte, és Megváltója miatt szabadon és törvényesen megbocsátást kapott. Mivel Krisztus feltámadt a halálból, nincs többé bűneiben. Hit által igazul meg, és az igazak nevében és érdemei által állhat meg Isten előtt. Ez az új és örökké áldott örökbefogadási cím rendelkezik a Szentlélek pecsétjével és élő tanúságtételével. Következésképpen nem indítható ellene bírósági eljárás.»
Az abszolút természetes, hogy számot adjunk viselt dolgainkról, de amint Trenchard a Római-levél magyarázatában mondja, elképzelhetetlen, hogy «a szentek, akik elválaszthatatlan kapcsolatban állnak Krisztussal a mennyei tereken, és részei az Ő testének, együtt kelljen megjelenniük a gyávákkal és hitetlenekkel, az utálatosakkal, gyilkosokkal és paráznákkal, a varázslókkal és bálványimádókkal, és minden hazuggal (Jel 21,8), hogy még egyszer tudomásul vegyék, ami már eldöntött tény, mégpedig, hogy neveik benne vannak az élet könyvében…»
A nagy fehér trón esetében egy «bírói utasításra» végrehajtott ítélethozatalról van szó, ahol azok felett ítélkeznek, akik nem születtek újjá, az ő ítéletük örök kárhozat lesz.
Krisztus ítélőszéke «ügyintézési bíróság». Itt mi, hívők leszünk jelen. A jogos ítélet számunkra már megszületett, mert Krisztus «bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk» (1Pt 2,24), ezért «nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak» (Róm 8,1).
A kegyelem megsemmisítette a bűnért járó jogos ítéletet Krisztus engesztelő áldozata alapján, és Isten soha többé nem fog bűneinkről megemlékezni (Zsidók 10:17). De egyrészt hívő életünk során régi természetünk még megmarad, így meg kell ítéltetnünk, mert minden test szerinti cselekedetünknek ítéletre kell jutnia. Másrészt, mint mondtam, számot kell adnunk sáfárságunkról.
Krisztus ítélőszékét nem lehet erkölcsi ítélethozatalnak sem nevezni. Az 1Korinthus 11,30-ban az apostol elmondja, hogy ebben a gyülekezetben sokan erőtlenek, betegek, és sokan meghalnak, mert nem Isten szentségének megfelelő életet élnek. Ezeket az ítéleteket az Úr az egyes hívők életében alkalmazza, ha eluralkodik rajtuk a bűn. De ennek semmi köze a Krisztus ítélőszéke előtti ítélethez. A bűn megterheli életünket a szolgálat mindennapjaiban, de ott nem a bűn kerül előtérbe, nem annak megítéléséről van szó, mivel aki Krisztus ítélőszéke előtt áll, annak már eltöröltettek, megbocsáttattak bűnei, és mint Isten gyermekének, örök élete van.
Fegyelmi eljárás
Bár ott nem lesz elítélés, ugyanakkor ez egy fegyelmi eljárás lesz, amelyben a búzát elválasztják minden egyes hívő munkájának pelyvájától.
Az eredmény a gyülekezetben lesz látható, amelyen nem lesz se folt, se ránc, se semmi hasonló, hanem szent és feddhetetlen lesz (Ef 5,27), finom vászonba öltözve, ami tisztán és fényesen ragyog; mert a finom lenvászon a szentek igazságos cselekedetei (Jel 19,8). Itt nem a hívőknek Krisztus által tulajdonított igazságáról beszélünk, amely által üdvözülnek és hit által megigazulnak (Róm 5,1), és ezért mentesek a kárhozattól (János 5,24; Róm 8, 1), hanem arról az igazságosságról, ami az ő igaz cselekedeteikre utal.
Tehát a szentek igaz cselekedetei nem a megigazulás tárgya, hanem az igaz cselekedetek a hit bizonyítékai. Ezeket a cselekedeteket nem azért végzik, hogy kiérdemeljék az üdvösséget, hanem azért, hogy megmutassák azt (Ef 2,10), és meg fognak maradni, miközben áthaladnak Krisztus ítéletének tisztító tüzén.
A 2Korinthus 5,10-ben «Krisztus ítélőszéke» szerepel, a Róma 14,10-ben is ezt olvassuk: «Hiszen mindnyájan oda állunk majd a Krisztus ítélőszéke elé (Károli).» Tehát az Úr a Bíró. Péter az Apostolok Cselekedetei 2,36-ban írja: «Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek!» Egyedül Ő méltó a mennyben és a földön, hogy megítélje az embereket (Jel 5,12). Jézus az, aki előtt minden térd meghajol, és minden nyelv Úrnak vallja, amint a Róma 14,11 és a Filippi 2,10-11 az Ézsaiás 45,23-ból idézi. Ezért tehát minden emberre nézve kötelező az a kikerülhetetlen igazság, hogy egy napon meg kell állnia az élők és holtak Bírája előtt (2Tim 4,1), az igaz Bíró előtt (2Tim 4,8), mégpedig nekünk, az övéinek is. Az 1Korinthus 4,5-ben ezt olvassuk:
«Egyáltalában ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet.»
Tehát az Úr Jézus Krisztus az, aki ítél, és a dicséretet, azaz a jutalmat Istentől kapjuk. Ő ül az ítélőszékbe, és szolgáit felszólítja, adjanak számot cselekedeteikről, és átadja a jutalmakat: «… Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját» (Jel 2,10).
«…végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon; de nemcsak énnekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését» (2Tim 4,8).
De, mint már láttuk, Krisztus ítélete nemcsak szükséges, küszöbön álló, elkerülhetetlen és magasztos, hanem:
Személyes is: «mindazoknak…» szól, tehát az ítélet nem kollektív, hanem személyre szabott lesz, amint az Írás mondja: «Tehát mindegyikünk maga fog önmagáról számot adni az Istennek» (Róm 14,12). A számot adni kifejezés a számvitelből származik, és azt jelenti, amit a könyvvizsgáló a pénzügyi év végén elkészít: egy mérleget. Ennek megfelelően Krisztus ítélőszéke lesz az a hely, ahol az Úr mérleget készít mindannyiunk életéről. A mérlegek kimutathatnak veszteséget vagy nyereséget, valamint jóváírást vagy azt, ami ezen időszak végén munkáinkból megmarad, legyen az pozitív vagy negatív. Vajon mi lesz a te és az én egyenlegem azon a napon?
A «megjelenés» fogalmát a «nyilvánvalóvá lenni» kifejezéssel is lefordíthatjuk. A Róma 14,10-ben használt szó (gr. parastesometha) megközelítőleg azt jelenti, hogy «az ítélőszék előtt állni». Ugyanezt a szót találjuk abban a jelenetben is, amikor Pál a császár előtt áll (ApCsel 27,24). Az a szó, amely a 2Korinthus 5,10-ben szerepel (gr. phanerothenai), azt jelenti, hogy «valami napfényre kerül, nyilvánvalóvá válik». Az első és második Korinthusi-levélhez írott kommentárjában John Heading így magyaráz:
«A megjelenni ige többet jelent, mint a bírói szék előtt állni. A kifejezés a nyilvánvalóvá válást írja le. A Krisztus előtti megjelenés alkalmával az Úr felfedi, leleplezi, nyilvánvalóvá teszi az egyén jellemét és tényleges motivációját.»
Lukács evangéliumában erről beszél az Úr tanítványai körében: «Nincsen olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék. Ezért tehát amit a sötétségben mondtatok, azt a világosságban fogják hallani, és amit fülbe súgva mondtatok a belső szobában, azt a háztetőkről fogják hirdetni» (Lk 12,2-3).
Mi hívők mindannyian ott fogunk állni, és nyilvánvalóvá válik igazi énünk, feltárul szívünk minden rejtett gondolata, motivációja, megmutatkozik, kik is vagyunk valójában.
Eduardo Cartea Millos
