Imádkozzatok és buzgón kérjetek
Isten megígérte, hogy aki Hozzá kiált, annak válaszol, kijelenti magát s megengedi, hogy az imádkozóval való közössége befolyásolja kegyelmének nekünk készített áldásait. Ez a lehetőség nem csak a prófétának szólt, hanem nekünk is (Jer 33,3).
Az imádság az Istennel való beszélgetés, megbeszélés lehetősége, a belső szoba titka. Akiket Isten Lelke szorongatott, mégis elmondtak ebből a titokból valamit, annyit, ami elmondható. Ebben az esetben is igaz, „hogy nem tehetjük, hogy ne mondjuk és ne szóljuk azt, amit Isten tett velünk” (ApCsel 4,20).
Mivel több mint 3 évtizedet a civil életben is dolgoztam, így megtanultam, hogy a legtöbbet az ér az életben, amit a gyakorlatban praktikusan meg tudunk valósítani mások felé.
Így, ezzel az aprópénzre váltható szándékkal teszem bizonyságtételként közhírré imádságaimat is. Ezeket különösen az elmúlt 20 évnek lelkészi gyakorlata révén fogalmaztam meg magamban, s mondtam el Uram felé!
A XX.-XXI. század emberének rövid földi élete alatt annyi esemény játszódott le, mint korábban soha, és talán együtt sem az időben.
Magam az 1940-es évek végének, ébredési mozgalmának vagyok a megtért gyermeke. így már ifjúságom éveit is megterhelték azok a nagy történelmi változások, melyeknek kezdete 1945-re nyúlik vissza, a megélt II. világháborúhoz. Azonban 1956 is felért egy nemzeti katasztrófával. Csak a vértelen 1989-es rendszerváltó fordulat az, ami egy kevéske reményt nyújtott, sokat szenvedett Magyar Nemzetünk történelmében. Ami napjainkra keserű gyógyszerré lett. Ebben a minden helyzetet jellemző bizonytalanságban még inkább megtanultam, hogy „átkozott az, aki emberben bízik”, és főleg egy-egy politikai rendszerben, apparátusában, vezetőiben.
Így sokszor maradtam magamra életem folyamán, s azt az űrt, amit csalódásként éltem meg, mindig az Istennel való közösségben keresve pótoltam. Én kérdeztem sokat Uramtól, s Ő válaszolt Igéjében, amit számomra, az engem újjászülő Szentlélek elevenített meg, tett élővé és hatóvá.
