Annak a tannak kritikai vizsgálata, miszerint a Gyülekezet felváltotta Izraelt, és azoknak az igehelyeknek értelmezése, melyeket az úgynevezett szupercesszionizmus (vagy más néven behelyettesítő teológia) álláspontjának alátámasztására felsorol. 8. rész
Michael Vlach
A szupercessziósok három magyarázatot kínálnak a Róma 11,26-ban található egész Izrael üdvözül kijelentésre. E három magyarázat egyike sem kielégítő. Az első nézet, amely szerint Izráel a Gyülekezet, nemcsak a legproblematikusabb, hanem a legkevésbé valószínű is. Izráel további tíz említése a Róma 9–11-ben kizárólag az etnikai Izráelre vonatkozik. Ahogy Murray mondja: Exegetikusan lehetetlen az Izráel kifejezésnek ebben a versben más értelmet tulajdonítani, mint azt amit az egész fejezeten át jelent. Pál az etnikai Izráelről beszél, ezért nem gondolhatott a pogányokra. – Egyszerűen nincs elég ok azt hinni, hogy Pál a Róma 11,26-ban Izráel fogalmának nem etnikai jelentést tulajdonított.
A második nézet, miszerint a Róma 11,26 azokra a zsidókra vonatkozik, akik a történelem során megtértek, nem annyira valószínűtlen, mint az első, de ez az állítás sem igazolható. Mivel Pál egy dicsőséges tényt ír le ebben a részben, és szavait dicsőítéssel fejezi be, valószínűtlennek tűnik, hogy a 26. versben olyan mindennapi dologra gondoljon, mint a zsidók megtérésére a történelem során. Nanos megállapítja: «Egy ilyen kijelentés felesleges lenne, és aligha alkalmas a nemzsidó nemzetek alázatának ösztönzésére. Ők [Pál apostol olvasói] már tudják, hogy azok a zsidók, akik hisznek Jézus Krisztusban, megváltásban részesülnek! Mi értelme lenne akkor még Izráel botlásáról beszélni?» Azt feltételezni, hogy az egész Izráel csak a történelem során megtért zsidókra vonatkozik, nem egyeztethető össze a titok fogalmával (Róm 11,25), és nem lenne ösztönzés a dicsőítésre a Róma 11,33-36-ban. Morris szintén úgy véli, hogy ez a második interpretáció nem állhat összefüggésben a titokkal (Róm 11,25): «Az nem titok, hogy minden kiválasztott, zsidók és pogányok egyaránt megtapasztalják az üdvösséget. Az egyes zsidók megtérése, ahogyan az minden generációban megtörtént, szintén nem olyan ügy, amely rendkívüli kinyilatkoztatást igényel.»
Míg Isten hűségének egyik aspektusa a maradék megőrzésében mutatkozik meg, egy másik aspektusa egész Izrael eszkatologikus üdvösségét ígéri. Pál azt sugallja, hogy Isten Igéje kettős hatással van Izráel állapotára: az egyik a megkeményedés jelenlegi időszaka, amelyben csak a maradék üdvözül, és ezt követi majd az egész nemzet eszkatologikus üdvössége.
A Róma 11,26 harmadik szupercessziós értelmezése abból indul ki, hogy Pál Izráelnek a kereszténységre való nemzeti megtérésére gondol, de nem a nemzeti helyreállítására. Ez a nézet megalapozottabb, mint a korábban tárgyalt két perspektíva, mivel itt is a Róma 9–11-hez hasonlóan az Izráel etnikai fogalomként értendő. Felmerülhet a kérdés, mi a különbség a Róma 11,26-ra vonatkozó harmadik szupercessziós álláspont és ennek a versnek a nem-szupercessziós értelmezése között. Valójában létezik egy ilyen különbség. Egyes szupercessziósok számára a Róma 11,26 az etnikai zsidók jövőbeli tömeges megtérését írja le, de ez a megtérés a keresztény Gyülekezet keretein belül történik. A Gyülekezeten kívül azonban Izráel már nem játszik különösebb szerepet. Ezzel szemben a nonszupercessionisták többet várnak, mint a zsidók nemzeti megváltását. Ők hiszik, hogy Izrael is meg fogja tapasztalni a nemzeti helyreállítást.
Jobban igazolható-e ez a harmadik szupercessziós perspektíva a Róma 11,26-tal kapcsolatban, mint a nem-szupercessziós értelmezés? Bock költői kérdéssel válaszol erre a kérdésre: «Ha a Róma 11. az egész zsidó nemzet megtérését írja le, akkor az azt jelenti, hogy Izráelnek nemzeti struktúraként van jövője? Vagy a Róma 11. egyszerűen csak arról szól, hogy sok zsidó hitre fog jutni a jövőben?»
A Róma 11,27 összekapcsolja Izráel üdvösségét az ÓSZ-ben megígért új szövetséggel. Ez a szövetség viszont magában foglalja Izráel helyreállítását és visszatérését az ígéret földjére. Kaiser ezt írja: «Ez [Róma 11,27] nem szól másról, mint a Jeremiás 31,31-34-ben található új szövetségről, amely Isten Ábrahámnak és Dávidnak tett ígéretei kiterjesztését jelenti. Tehát visszajutottunk az ígéretekhez, és ezek közé tartozik az ország ígérete is.»
Ha a Róma 11 az ÓSZ alapján Izráel jövőbeli üdvösségét ígéri, akkor ugyanezen az alapon számíthatunk a nemzet helyreállítására is. Más szóval, mivel Izrael üdvössége az ószövetségi ígéretekben gyökerezik, jogosan merül fel a kérdés, miért ne valósulhatna meg a nemzet megígért helyreállítása is. Bock írja: «Ha van jövője az etnikai zsidóknak, az növeli annak valószínűségét, hogy az egész nemzetnek – bár ez nem garancia – lesz jövője a többi nép között.» Mindenesetre nekünk az az álláspontunk, hogy a Róma 11,26 Izrael jövőbeli üdvösségét hirdeti, és ha belevesszük a 27. verset is, abból egyértelműen Izrael jövőbeni helyreállítása következik.
Bár Pál a Róma 11-ben a hívő izraeliták maradékát említi annak bizonyítékaként, hogy Isten Izráelnek tett ígéretei akkoriban nem voltak hatástalanok, ahogy Blaising megjegyzi, «ennek az isteni ígéretnek a második része leírja azokat a dicsőséges áldásokat, amelyekben Izrael egész népe részesülni fog».
Részlet a «Helyettesítette-e a Gyülekezet Izraelt?» című künyvből, Michael Vlach
