Amit a zsinagógák fejlődéséből és a hetente megtartott bibliai felolvasásokból tanulhatunk.
Ariel Winkler
A vallásos zsidó életének központja a zsinagóga. Miután a zsidó nép egykori szellemi központját, a Második Templomot lerombolták, drámai változás következett be. A zsinagóga és a Beit Midrash (vallási iskola) töltötték be a Templom szerepét a zsidó nép életében. A zsinagógát «kis templomnak» (Mikdash me’at – מקדש מעט) nevezik, mert a Templom helyettesítője lett. A Jézus korabeli Izráel népének pluralizmusából (szadduceusok, farizeusok, esszénusok és messiáshívők) keletkezett a rabbinikus-farizeus zsidóság, amely minden más mozgalmat felváltott, elnyomott és üldözött. A papokat és a lévitákat a rabbik váltották fel, a Templomban bemutatott örökáldozatokat a zsidó ünnepeken imák, hagyományok és szokások helyettesítették, a zsidó életben pedig elfoglalta helyét az imakönyv.
Tény, hogy már Jézus idejében is léteztek zsinagógák. Ezt látjuk az Újszövetségben (Mt 4,23). Jézus szombatonként elment a zsinagógába (Lk 4), és tanította a gyülekezetet. Pál apostol evangelizálását a zsinagógák látogatására alapozta, mivel azok az akkor ismert világban mindenütt megtalálhatóak voltak (ApCsel 17,1-2). A régészet Jézus korabeli zsinagógákról is szolgáltat bizonyítékot: A Jeruzsálemben talált Theodotus-felirat egy jeruzsálemi zsinagóga vezetésére utal három generáción keresztül. A Galileai-tenger partján fekvő Gamlában, Herodiumban, Maszadában és Magdalában a második Templom időszakából származó zsinagógákat találtak, amelyek ma is látogathatók.
A Templom lerombolása előtt a zsinagóga a zsidó közösség találkozóközpontja volt, és minden közösségi tevékenységhez felhasználták: döntéshozatali összejövetelek, társasági események, esküvők, szombati tanulmányok helyszíneként szolgált. Az Újszövetségben azt látjuk, hogy a zsinagógában nemcsak zsidók voltak, hanem istenfélő pogányok is (ApCsel 17,17), akik azért jöttek, hogy meghallgassák Isten szavát. Isten Igéjének tanulmányozása mellett a zsinagógát elsősorban közösségi-társadalmi helyként használták. A zsidó nép vallási és szellemi központja a jeruzsálemi Templom volt.
A Templom lerombolása után a zsinagógák vették át a Templom szerepét, ugyanakkor megőrizték a zsinagógában megszokott hagyományokat, így a bibliaolvasás és az időnkénti összejövetel hagyománya a közösség élet, valamint az istentisztelet részévé vált.
A «Parasha» – A heti Tóra-adagok létrehozása
A zsinagógákban szombatra átvett és ma is gyakorolt szokások közé tartozik a heti Tóra-rész (Parasha) felolvasása. A Tórát, azaz Mózes öt könyvét felosztva minden héten olvassák. Ily módon az egész Tórát egy év alatt olvassák végig. Ma már bevett gyakorlat egyes zsinagógákban, hogy a rabbi a heti Tóra-résszel kapcsolatos aktuális gondolatok sorát osztja meg hallgatóival akár péntek este, akár közvetlenül a felolvasás után. Ma az olvasmányok felosztása minden zsinagógában azonos, régebben voltak eltérések. Izraelben az volt a szokás, hogy három és fél év alatt végezték el a Tóra-olvasást, míg a babiloni judaizmusban ezzel szemben csak egy évre osztották a felolvasásokat – ahogy most az mindenhol történik.
A szokás eredete nem teljesen világos. A rabbik és a tudósok Ezsdrás és Nehémiás idejére datálják, amikor az Izráelbe való visszatérés és Jeruzsálem felépítése után reformokat hajtottak végre: újrakezdték a szombatünneplést (Neh 10,32) és a Tóra nyilvános felolvasását a felolvasott szakaszhoz fűzött magyarázatokkal (Neh 8), valamint a sátoros ünnep megünneplését. Ma, szukkot utolsó napját (Shemini Atzeret – 4Móz 29,35) Simchat Tórának (a Tóra örömének) hívják. Ezen a napon ünneplik a Tóra-olvasás végét, és a felolvasás újra kezdődik a «Beresheet» (1Mózes 1) első részével.
A zsidó naptár holdnaptár. A hónap az újholddal kezdődik, és 29-30 napig tart. Az Kr. u. negyedik században szökőévek sorrendjét vezették be, hogy a naptárt a (szabályos) szoláris naptárhoz igazítsák. 19 éven belül 7 szökőév van. A húsvétot mindig tavasszal, a lombsátrak ünnepét pedig ősszel ünneplik. Egy szökőévben 54-55 szombat van, ami azt jelenti, hogy legfeljebb 53 szombat áll rendelkezésre a heti Tóra-részekhez, mivel a húsvéti szombaton és a lombsátrak szombatján nem a sorrendnek megfelelő részeket olvassák fel, hanem az ünnephez kapcsolódó bibliai szövegeket. Emiatt a Tóra 53 részre oszlik, hogy egy éven belül befejezzék az olvasását (szombatonként egy rész). A nem szökőévekben, amikor kevesebb a szombat, egyes részeket összevonnak, és kettőt együtt olvasnak fel egy szombaton. Ezért nincs megfelelés a heti Tóra-rész tartalma és az évszakok és egyéb ünnepek között.
A «Haftarah» a prófétákból
A Tóra felolvasásával egy időben a Haftarah felolvasása is megtörténik. A Haftarah egy részlet a próféták könyveiből, amely a heti Tóra-rész felolvasására vonatkozik. A Tórától eltérően a próféták könyveit nem olvassák fel egész évben, hanem csak bizonyos részeket. Például Ézsaiás 53. fejezete, amely arról beszél, hogy Isten szolgája – Krisztus – szenved a bűneinkért, nem szerepel a Haftarah listáján. A Haftarah olvasásának legkorábbi példája a Lukács evangélium 4. fejezetében a 17-19. versekben található, amikor Jézus Názáretbe jön, és szombaton felolvas egy részt Ézsaiástól a zsinagógában található tekercsből.
A Haftarah-olvasás kezdetei valószínűleg Antiokhosz Kr. e. a második században kiadott rendeleteihez köthetők. Ezeket a rendeleteket a Szeleukida Birodalom és Izráel földjén folyó harcok keretében adták ki, amikor a zsidóknak megtiltották bizonyos szokások, például a körülmetélés és a Tóraolvasás betartását (ezekből a rendeletekből született a Hanuka és a Hasmoneus-lázadás). Ezért többen a zsidók közül a próféták könyveiből csak egyes részeket olvastak fel. A rendeletek hatályon kívül helyezése után ez a szokás megmaradt. Napjainkban, szombaton a heti Tóra-részt és a Haftaráht is felolvassák. Egyes zsidó közösségekben bevett szokás, hogy a bár micvát ünneplő fiú olvassa fel szombaton a Haftaráht a zsinagógában a bar micva ünnepségek részeként.
A Tóra heti rendszerességgel való olvasása áldásos tevékenység. Isten Igéjének szisztematikus olvasása a helyes módja annak, hogy az Ő közelében lehessünk és megismerjük Őt. A próféták, apostolok és Isten emberei olyan emberek voltak, akik tanulmányozták Isten Igéjét (1Péter 1,10). Ézsaiás próféta többször összekapcsolja próféciáit a Tórával (Ézsaiás 1,2, 5Móz 32,1). Ahhoz, hogy megértsük próféciáit, jól kell ismernünk Isten Igéjét. Isten Igéjének rendszeres és ismételt olvasása elmélyíti megértésünket.
Különben a szakaszokban való olvasás figyelmeztetés is. Nem szabad elhanyagolnunk Isten Igéjének egyetlen részét sem. Pál apostol is erre figyelmezteti Timóteust: «A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre» (2Tim 3,16). Például a rabbik azáltal, hogy figyelmen kívül hagyják és elutasítják az Ézsaiás 53-at, önmagukat fosztják meg Istennek Jézus Krisztusban megnyilvánuló szeretetétől. Isten igéjét tanulmányozva tehát annak egyetlen részét sem szabad elhanyagolnunk, mert «a teljes Írás Istentől ihletett».
