Kedves Barátaim, mindig lenyűgöz Jézus emberré válása. Amint tehetem, szeretek elcsendesedni e csoda előtt, és minél többet gondolni rá. Csodálatra, imádatra és hálaadásra ösztönöz.
Ha arra gondolunk, hogy Jézus, mint Isten örökkévaló Fia, már a világ megalapítása előtt isteni dicsőséggel bírt (János 17,5), és kész volt emberré válni, akkor ebben az isteni nagyság igazi szeretetét látjuk. Ez egyszerűen összehasonlíthatatlan!
Az első ruha, amit Jézus viselt, a pólya volt – és ez jelként szolgált a pásztorok számára (Lk 2,12). Jézusban Isten velünk, emberekkel egyenrangúként találkozik. A Teremtő teremtménnyé válik. Isten emberré lesz. Ölben vinni, etetni kellett. Meg kellett tanulnia járni és beszélni. Az egyetlen és fontos különbség az volt, hogy nem bűnben született.
Jézus tudja, mit jelent embernek lenni. Ő is megkísértetett, mint mi. Ismert minden szükségletet és izgalmat, minden hullámvölgyet, veszélyt, bánatot és örömet – de mindenben bűn nélkül maradt. Ha létezik valaki, aki ismer bennünket, és tud nekünk segíteni, akkor az Ő.
Nincs annál nagyobb szeretet, mintha valaki életét adja a barátaiért – amint Jézus fogalmazott. És amit Ő tett, arra ember soha nem lenne képes, vállalta a megaláztatást engedelmesen, önfeláldozó szeretettel egészen a kereszthalálig. Tudta, hogy harmadnapra feltámad legyőzve a halált, és felmegy mennyei Atyja dicsőségébe, ebben a tudatban imádkozott Istenhez, az Atyához halála előtt:
«Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem: és most te dicsőíts meg, Atyám, önmagadnál azzal a dicsőséggel, amely már akkor az enyém volt tenálad, mielőtt még a világ lett» (Jn 17,4-5).
A Jelenések első fejezetében a 12. verstől láthatjuk a megdicsőült Krisztust, akinek János lába elé esett, mint egy halott. Ő, akit egykor pólyába göngyöltek, most dicsőséges mennyei ruhában jelent meg:
• Hosszú palástba volt öltözve. – A királyok ünnepi rendezvényeken hosszú, díszes palástban jelennek meg.
• Mellén aranyövet viselt. – Ez főpapi méltóságára utalt (2Móz 29,5), valamint isteni igazságosságára. Isten Őt tette mindenek Bírájává (ApCsel 17,31).
• Feje és haja fehér volt, mint a hófehér gyapjú. – Ez méltóságot, bölcsességet, megbízhatóságot és tisztaságot szimbolizál.
• Szeme, mint a tűz lángja. – És mindent átlát.
• Lába hasonló volt a kemencében izzó aranyérchez. – Az égőáldozati oltár négy szarva szintén aranyércből készült (2Móz 27,2). Ezeket hintették be vérrel, ami az Úr örök érvényű megváltását jelképezi.
• Hangja olyan, mint a nagy vizek zúgása. – Az Ő hangja áthat mindent, ez minden igazságok mércéje.
• Jobb kezében hét csillagot tartott. – Ő szilárdan tart mindent, ami az övé, és senki nem ragadhatja ki a kezéből (Jn 10,28).
• Szájából kétélű éles kard jött ki. – Ő mondja ki az igazságos ítéletet, szava mindent áthat (Zsid 4,12). Ég és föld elmúlik, de az Ő igéje örökre megmarad. Hatalmas szavával minden nemzetet elhallgattat (Jel 19,14-15-től).
• Tekintete olyan volt, mint amikor a nap teljes erejével fénylik (vö. Mt 17,2). – Ő a legfőbb tekintély, dicsőségével mindent beragyog.
Jó tehát elcsendesedni és elgondolkodni Istennek Jézusban megnyilvánuló önfeláldozó szeretetéről, és tudni, hogy Ő az eljövendő.
Norbert Lieth
