Annak a tannak kritikai vizsgálata, miszerint a Gyülekezet felváltotta Izraelt, és azoknak az igehelyeknek értelmezése, melyeket az úgynevezett szupercesszionizmus (vagy más néven behelyettesítő teológia) álláspontjának alátámasztására felsorol. 9. rész
Michael Vlach
A szupercessziósok szerint az Újszövetség hallgatása Izrael nemzeti helyreállításának kérdésében megerősíti saját álláspontjukat. Ez a nézet azonban több okból is megkérdőjelezhető. Először is, mivel az újszövetségi szerzők, mint zsidók, ismerték az Ószövetséget, nem látták annak szükségességét, hogy megismételjék az ószövetségi ígéreteket Izrael jövőjére vonatkozóan. Tehát az Újszövetség hallgatása az Ószövetségben már részletesen tárgyalt témáról nem értelmezhető úgy, hogy az Ószövetség tanításait elvetették vagy módosították volna. Johnson megjegyzi:
«Semmi nem indokolta annak megismétlését, amit a Szentírás már sok helyen tárgyalt. E követelmény mögött az a téves alapelv húzódik meg, hogy az ószövetségi kijelentéseket csak akkor szabad figyelembe venni, ha az Újszövetségben megismétlődnek. Az Ószövetség helyes használata azonban megköveteli, hogy egyetlen kijelentést se tekintsünk érvénytelennek vagy elavultnak, kivéve, ha az Újszövetség ezt kifejezetten kimondja, mint például a mózesi törvény és különösen annak szertartási előírásai esetében.»
Másodszor: Ahogy Blaising kifejti, az újszövetségi írások történelmi háttere és mindenekelőtt az izraeliták földjükön való jelenléte fölöslegessé tette, hogy az Újszövetség szerzői Izráel saját országába való jövőbeni visszatéréséről beszéljenek:
«Egyesek azt kérdezték, hogy az Újszövetség miért nem mond semmit az országba való visszatérésről, ellentétben az ószövetségi próféciákkal. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a zsidók az újszövetségi írások keletkezésekor az országukban éltek. Annak ellenére, hogy sokan a diaszpórában tartózkodtak, a hazatérők száma elég nagy volt ahhoz, hogy garantálja a zsidók politikai jelenlétét a szövetségekben megígért földön. Az újszövetségi írások témája nem az országba való visszatérés volt (ahol már éltek), hanem a Messiás eljövetele és a Messiással való háborítatlan kapcsolat, amely garantálja a zsidók számára az örökkévaló részvételt abban a dicsőséges birodalomban, amelyet visszajövetelekor alapít Izraelben.»
Harmadszor, és ez a legfontosabb pont, nem igaz, hogy az Újszövetség semmit sem mond Izrael helyreállításáról. Az Apostolok Cselekedetei 1,6 szerint az apostolok kifejezetten megkérdezték az Urat, hogy visszaállítja-e a királyságot Izráelben. Más részek, mint például a Máté 19,28, szintén foglalkoznak ezzel a témával. Bár ott nem tudunk meg részleteket Izráel helyreállításáról, azt a véleményt mindenképpen cáfolni kell, hogy az Újszövetség semmit nem említ erről a témáról.
A 19. század végén Peters tagadta azt az állítást, hogy az az ószövetségi tartalom, amely nem ismétlődik meg az Újszövetségben, irreleváns lenne: «Azt az elvet követik, hogy mindent, amit az Újszövetség kifejezetten és részletesen nem ismétel meg, el kell utasítani. Amint azt látni fogjuk, ennek számos és nyomatékos bizonyíték ellentmond, amelyek megerősítik álláspontunkat. Ez a tény annyira tagadhatatlan, hogy ma már sok ellenfelünk is elismeri.» Véleményem szerint Petersnek igaza van.
Összefoglalás
Teológiai szempontból a szupercessziónak komoly gyengeségei vannak. Az újszövetségi prioritást alátámasztó hermeneutikai okfejtése hibás. Elveszi az Ószövetség azon képességét, hogy hiteles kijelentéseket tegyen azokban a témákban, melyek sajátjának tekinthetőek. Tévedés az a nézet, miszerint Izraelt mint típust a nagyobb antitípus, a Gyülekezet váltotta fel. Mivel az Újszövetség Izráel népének jövőjéről beszél, ez az állítás nem lehet helytálló. Nem meggyőző az a szupercessziós elképzelés sem, hogy az ószövetségi Izráelnek adott ígéretek nem szó szerint teljesedtek be.
Teológiai érvelésüket tekintve a szupercessziósok nem szolgálnak érvekkel azon állítások mellett, melyek szerint Izráelt Isten örökre eltaszította, és a Gyülekezetet az Újszövetség Izráel néven említi. A szupercessziósok azt sem tudják bizonyítani, hogy a zsidók és nemzsidók közötti üdvösség szerinti egység kizárja Izráel népének jövőbeli helyreállítását. Az üdvösség szerinti egyenlőség nem érv a funkcionális különbségek ellen. Különösen gyenge az az érv, hogy a Gyülekezet az új Izráel a Zsidók 8,8-13 szerint. Valójában ez a rész az új szövetség felsőbbrendűségéről szól az régi szövetséggel szemben, de ez nem bizonyíték a behelyettesítő teológiára. A szupercessziósok hamisan állítják, hogy a Gyülekezet felvétele az új szövetségbe Izráel népének egyidejű kizárását jelenti.
Az Újszövetség hallgatása Izrael helyreállításával kapcsolatban szintén nem bizonyíték a behelyettesítő teológiára. Kérdéses, hogy lehet-e egyáltalán hallgatásról beszélni. Az Apostolok Cselekedetei 1,6 szerint a tanítványok Izráel helyreállítását várták, miután Jézus 40 napig tanította őket Isten országáról. Nem tudok egyetérteni azzal a véleménnyel sem, hogy az ószövetségi kijelentések csak akkor relevánsak, ha az Újszövetségben megismétlődnek.
Összességében véve a szupercesszió doktrínája nem meggyőző. Ehhez az állásponthoz hiányoznak a szükséges bizonyítékok. Mivel az Ószövetség egyértelműen megjövendöli Izráel helyreállítását, a szupercessziósok feladata lenne, hogy megmagyarázzák, miért törölték el vagy értelmezték újra az erre vonatkozó, sokszor ismétlődő ígéreteket. Mindenesetre a általuk használt és értelmezett bizonyítószövegek, tipológiai összefüggések, ígéretek és azok teljesítése közötti keresztkapcsolatok nem magyarázzák, és nem támasztják alá álláspontjukat. Ezért én úgy ítélem meg, hogy a szupercesszió doktrínája ellentmond a bibliai kinyilatkoztatásnak.
Részlet a «Helyettesítette-e a Gyülekezet Izraelt?» című könyvből, 215-218. old. Michael Vlach
