Izrael tűzön át született Egyiptomban, tűzön át gyűjtötte össze az Úr a történelemben, 1948-ban tűzön át támadt fel nemzetként, és a jövőben tűz által nyer megváltást. – Bibliai és üdvtörténeti áttekintés.
Amikor Ariel Sharon akkori miniszterelnök 2004-ben a gázai kivonulási tervről beszélt, azt mondta, hogy Izrael vérben született. Ez alatt az államalapítás 1948. május 14-i eseményeit értette. Ha visszamegyünk a történelemben a kezdetekig, azt találjuk, hogy Izrael népe vérben született.
Egyiptomban Jákób kiterjedt családja tizenkét fiával, Izrael őseivel nemzetté fejlődött. A 2Mózes 1,8-ban olvashatjuk, hogy a fáraó parancsot adott Izráel fiainak elnyomására és rabszolgaságban tartására. Végül a 15. versben azt a parancsot adta, hogy öljék meg az újszülött héber kisfiúkat. Ez az első holokauszt-kísérlet a még fiatal héber történelemben.
Az 5Mózes 4,20-ban az Úr Egyiptom vaskohójának nevezi Izráel néppé válásának fájdalmas történetét. Ez arra a szenvedésre és nyomorúságra utal, amely Izráel rabszolgaságát és Egyiptomból az ígéret földjére való kivonulását kísérte. Ennek a vaskohónak, a megpróbáltatások tüzének hármas jelentése van.
Először is Isten felkészítette népét az egyiptomi nyomorúság kohója által, hogy kivonuljon az országból. Ez volt az egyetlen módja annak, hogy felébredjen az ígéret földje utáni vágy szívükben. Másodsorban magát Izráelt kellett megtisztítani. A megtisztulás tüzének ezt a képét újra és újra megtaláljuk a prófétáknál. Az Újszövetségben az 1Péter 1,6-7 is összehasonlítja a megpróbáltatásokat a tűzben való finomítás folyamatával, így válik hitünk bizonyítottá és értékesebbé, mint a veszendő, de tűzben kipróbált arany. Harmadszor, Egyiptomnak ebben az olvasztókemencéjében megmutatkozik a fáraó Izrael és így maga Isten elleni ellenségeskedése.
Izrael Egyiptom tüzében született
Abban az időben, amikor Izrael megszületett Egyiptom olvasztókemencéjének tüzében, és néppé vált, az új fáraó, aki már semmit sem tudott Józsefről, masszívan megnövelte a héberekre nehezedő nyomást – egészen addig a pontig, hogy elrendelte az újszülött fiak megölését.
A 2Mózes 1,10-ben a fáraó azt mondja, hogy Izráel népének nem szabad túlságosan naggyá válnia, hogy háború esetén nehogy egyesítse erőit az ellenséggel és ne vonuljon ki az országból. Egyes fordítások a fáraó szavait úgy is értelmezik, mintha attól tartana, hogy Izráel elfoglalhatja az országot. Az Elberfelder Biblia az itt szereplő héber szót (ãlãh) felemelkedésnek fordítja. Mindkettőt lehet érteni, nevezetesen felemelkedik olyan értelemben, hogy Izráel birtokba veszi az országot, vagy úgy, hogy felkel, felkerekedik, és elhagyja az országot.
A következő fejezetekben láthatjuk, a fáraó mindent elkövet azért, hogy az izraelitákat rabszolgaként visszatartsa Egyiptomban, és még a kivonulás után is vissza akarja őket hozni, ebből az következik, hogy a második jelentésről van szó. A kommentátor Carl Friedrich Keil ezt írja:
«Nem birodalma meghódításától félt, inkább csak az ellenségeivel való kapcsolattól és a kivonulástól […], a népnek Egyiptomból Kánaánba való költözésétől […] Tudott tehát Izráel szülőföldjéről, ezért nem lehettek teljesen ismeretlenek előtte letelepedésének körülményei sem; de alattvalóinak tekinti őket, akiket nem akar elengedni az országból, és meg akarja fosztani őket attól a lehetőségtől, hogy háború esetén kivívják szabadságukat.»
A fáraó kis létszámban akarja tartani a népet, de minél jobban elnyomja őket, Izráel annál inkább terjeszkedik Egyiptomban (12. v.).
A 15. versben az újszülött fiúk megölésére vonatkozó parancsot olvashatjuk. Férfiak nélkül a nép megszűnne népként létezni. A rabságban asszimilálódva elveszítené identitását.
A fáraó minden eszközzel meg akarta akadályozni Izráel nemzeti megszületését és az ígéret földjének elfoglalását, ami Izrael számára nyomorúság tüzét jelentette. Felmerül a kérdés, hogy miért. A fáraó természetesen nem akarta a rabszolgamunkásokat elveszíteni, ő akarta irányítani a sorsukat. De ahogy olvassuk a következő fejezeteket, azt látjuk, hogy sokkal többről van szó, mint az olcsó munkaerő pragmatikus kérdéséről. A 2Mózes 5,1-ben olvashatjuk, hogyan megy Mózes és Áron először a fáraóhoz. Érdemes ezt figyelmesen elolvasni. Nemcsak Istenről, az Úrról van szó, hanem arról, amit a két férfi mond: «Azután bement Mózes és Áron a fáraóhoz, és ezt mondták neki: Így szól az ÚR, Izráel Istene: Bocsásd el népemet, hogy ünnepet szentelhessen nekem a pusztában!»
Tehát Izráel Istenéről van szó. A fáraó válasza felfedi a konfliktus hátterét: «A fáraó azonban ezt felelte: Kicsoda az az ÚR, hogy hallgassak a szavára és elbocsássam Izráelt? Nem ismerem az URat, és nem bocsátom el Izráelt» (V. 2).
Az tehát a kérdés, hogy ki az élő Isten: Izráel Istene vagy a fáraó, aki isteni megtestesülésnek hitte magát. Érdemes megjegyeznünk a következőt is: Az 1Mózes 3,15 az eljövendő Megváltót említi, valamint az ezzel járó ellenségeskedést az asszony és a kígyó magva között. 1Mózes 12 óta világos, hogy a megígért Megváltó Ábrahám leszármazottjaitól, Izráel népétől származik, és elválaszthatatlanul kapcsolódik az Izráelnek adott országról szóló ígérethez. Azóta a Sátán mindent megpróbál, hogy elvágja az ígéretnek ezt a vonalát, és megakadályozza az Ábrahámnak tett ígéret beteljesülését.
Az, hogy a fáraó tisztában volt-e ezzel vagy sem, másodlagos kérdés. Mindenesetre mindent megtesz azért, hogy Izrael létszáma ne növekedjék, megölje a férfi leszármazottakat és megakadályozza a kivándorlást az ígéret földjére. Ezért azt is mondhatjuk, hogy Izráel tűzben született, mert az isteni ígéret hordozója egy olyan környezetben, amely ellenséges Istennel, és a sötétség mindent megtesz, hogy megakadályozza ennek az ígéretnek a beteljesülését.
Ezt az ellenállást újra látjuk, amikor a zsidók visszatérnek a babiloni fogságból. Maga az Úr volt az, aki elültette Kürosz perzsa király szívében az elhatározást, hogy újjáépítse a jeruzsálemi templomot (2Krón 36,2-23). Ám nem sokkal a hazatérők megérkezése után az ellenségek megjelentek, amint Ezsdrás könyvében olvassuk, hogy megakadályozzák a Templom és Jeruzsálem építését. Ugyanez vonatkozik Nehémiásra és Jeruzsálem falainak több évtizeddel későbbi építésére is. Akkor is azonnal megjelentek az ellenségek, hogy minden lehetséges eszközzel megakadályozzák ezt a munkát. Amikor Izráel népéről és országukba való bevonulásukról vagy visszatérésükről volt szó, mindig küzdelemben, szenvedésben és szorongattatásban volt részük. – Izráel, tűzben született nemzet.
70-ben, amikor a Templomot és Jeruzsálemet lerombolták, és 135-ben, amikor a Bar Kochba lázadást leverték, Izráel ismét szétszóródott. – És ezúttal nem 70 évre, mint Jeruzsálem Nabukodonozor általi lerombolása után, hanem közel 1900 évre. Ez hihetetlenül hosszú idő, amely alatt mindig volt zsidó maradék Izráelben. De a túlnyomó többség minden irányba szétszóródott. Hadrianus császár új nevet adott Izráel földjének, aminek az volt a célja, hogy eltörölje Izráel történelmének minden emlékét. A vereség után átnevezte Palesztina földjére, görögül Filisztiának. A britek megtartották ezt a nevet későbbi közel-keleti mandátumuk idején.
Ez alatt a csaknem kétezer éves szétszóródási időszak alatt mindig voltak kisebb visszavándorlási hullámok. A Sion utáni vágy évszázadokon át élt a nép szívében.
Izráel összegyűjtése a történelem tüzében
Az Ézsaiás 43,1-5-ben az Úr arról beszél, hogyan fogja minden égtájról összegyűjteni és megváltani népét. Sem víz, sem tűz nem állhatja útjukat. A legnagyobb ellenállás és ellenségeskedés ellenére összegyűjti népét, megváltja és céljához viszi. Ez az ígéret nem magán Izráelen alapul, mintha olyan különleges nép lenne, hanem Istennek népe iránti végtelen szeretetén és az ehhez kapcsolódó kiválasztáson (5Móz 7,7-8).
Egyes igemagyarázók úgy vélik, hogy Ézsaiás 43. fejezete régen beteljesedett a Babilonból való hazatéréssel, és ennek az igeszakasznak már nincs jelentősége sem a jelenre, sem a jövőre nézve. De amikor a zsidók visszatértek Babilonból, ez csak egy égtájról történt. Az Ézsaiás 43-ban azonban mind a négy égtáj felől térnek vissza. Ebben az összefüggésben az 5Mózes 28. fejezete Izráel két szétszóródásáról is beszél. A 36. vers leírja egy másik néphez való első elhurcolását. Ez volt az északi királyság elhurcolása az asszírok, és Júda déli birodalmának elvitele a babilóniaiak által. A 65. vers ezután a minden nép közé és minden irányba való szétszóródásról beszél. Ez Kr. u. 70-ben és 135-ben történt.
Az Ézsaiás 43 az összegyűjtésről és a minden irányból való visszatérésről szól. Izráel útja nemcsak vízen és tűzön keresztül vezet, hanem Isten még nemzeteket is odaszán népe visszatéréséért.
A 19. század végén megtörtént az első nagy alija (a szó jelentése felmenni) Izraelbe. 1882 és 1903 között mintegy 30 000 zsidó tért vissza, elsősorban Kelet-Európából és Jemenből. Az egészet pogromok és zsidóellenesség kísérte Oroszországban is. Izrael összegyűjtése a tűz hevében kezdődött, Európában is az előző évszázadokat a zsidógyűlölet, az üldöztetések és a pogromok jellemezték.
Ettől az alijától függetlenül a Dreyfuss-perre 1895. január 5-én került sor. Egy francia tisztet, aki zsidó származású volt, hazaárulással vádoltak. Ennek a vádnak a zsidóellenesség volt az egyedüli oka, más tények nem álltak rendelkezésre. A botrányper megfigyelői között volt Theodor Herzl zsidó újságíró is. Ez az esemény késztette arra, hogy megírja A zsidó állam című brosúráját, amely a zsidók számára létrehozandó lakhelyről szól. Ezzel megszületett a modern cionizmus. Az első cionista kongresszusra Bázelben került sor 1897-ben.
A második alija 1904 és 1914 között zajlott, és körülbelül 40 000 emigráns vett részt benne, akik Kelet-Európából és Oroszországból tértek vissza Izraelbe. Ott még mindig tomboltak a pogromok és a zsidógyűlölet. Érdekes módon ebben az időben történt a Közel-Kelet első nagy olajmezőjének felfedezése is. A britek fedezték fel Perzsiában 1908-ban. Ez azt jelentette, hogy a régió egyre fontosabbá vált az iparosodott nemzetek számára. Ez a második alija az első világháborúval ért véget.
A harmadik alija 1919 és 1923 között zajlott. Körülbelül 35 000 visszatérő érkezett ismét, főleg Oroszországból, Lengyelországból és Kelet-Európából. Ez a hullám az oroszországi októberi forradalommal és a kapcsolódó polgárháborúval függött össze.
1919 és 1920 között Ukrajnában mintegy 150 000 zsidót gyilkoltak meg a pogromok során. A visszavándorlást ismét a szenvedés tüze fokozta. És ha a kommunizmus által Oroszországban és Ukrajnában okozott nagy megrázkódtatásokra gondolunk, láthatjuk, hogyan szánja oda Isten a népeket terve megvalósulása érdekében.
A negyedik alija 1924 és 1927 között történt, 67 000 hazatérővel, akiknek fele Lengyelországból érkezett. Sok középosztálybeli ember volt közöttük. Amióta az USA 1924-ben lezárta a határokat a tömeges bevándorlás előtt, sokak számára az egyetlen út az ígéret földjére vezetett.
Az ötödik alija 1930 és 1939 között zajlott. Aki figyelmesen elolvassa a dátumokat, az további összefüggéseket is felismer. Hitler hatalomra jutása és brutális zsidóellenessége következtében Németországból, Ausztriából és más országokból is érkeztek zsidók. Sokaknak illegálisan kellett belépniük Izraelbe. Ez volt az eddigi legnagyobb alija, 250 000 hazatérővel. 1939. szeptember 1-jén pedig kitört a második világháború.
Az ötödik alija átfedésben van az 1934-ben kezdődött alija bet-tel. Ez Izrael 1948-as megalapításáig tartott, és illegálisan történt, mert a brit kormány szigorúan korlátozni akarta a zsidó bevándorlást.
Németországban és a Hitler által meghódított területeken megkezdődtek a holokauszt vagy a shoa rémtettei, ahogyan a nácik által elkövetett tömeggyilkosságot nevezik a judaizmusban. Hitler minden zsidót el akart pusztítani, mert meg volt győződve arról, hogy a földi paradicsom csak akkor jön el, ha a Júdabeli ősellenséget legyőzik. Ez csak a bibliai üdvtörténet sátáni megfordításának tekinthető. Politikai okokból – mert nem akarta magára haragítani az arabokat – a brit kormány az 1939-es Fehér Könyvben 75 ezer zsidóra korlátozta a bevándorlást a következő öt évre. Ez évente átlagosan 15 000 zsidó bevándorlót jelentett volna. Visszatekintve ez megdöbbentő, ha arra gondolunk, hogy a holokauszt alatt több mint 6 millió zsidót gyilkoltak meg.
Emiatt a zsidó szervezetek illegálisan folytatták az Anglia által blokkolt bevándorlást. Ezek közé tartozott a Jewish Agency és a Mossad la-Aliya Bet, amelyből később a legendás Moszad titkosszolgálat alakult. 136 000 shoa túlélőnek sikerült bevándorolnia Izraelbe a brit blokád ellenére.
A zsidók számára a shoa fájdalmas történelmük legszörnyűbb üldöztetése volt. E nyomorúság tüzén át kelt életre Izrael Állam 1948. május 14-én a történelem hamvaiból. Ha valaki azt mondta volna a második világháború és a shoa idején, hogy öt év múlva újra független Izrael lesz, őrültnek nevezték volna.
Valami más is fontos ebben az összefüggésben. Dan Diner izraeli történész Egy másik háború című könyve 2022-ben jelent meg. Ebben a könyvben a második világháború fejleményeit mutatja be zsidó szemszögből, de az akkor még Palesztinának nevezett Izrael perspektívájából is. Izrael és a Közel-Kelet képezte a határfelületet a Brit Birodalom nyugati és keleti részei között, és ezért nagy stratégiai jelentőséggel bírtak.
Az Egy másik háborúban Diner világossá teszi, hogy a német haderő egyrészt Észak-Afrika, másrészt a Kaukázus felé Izraelen át jutott volna el. A német Afrika-hadtest kelet felé haladt előre Líbiától, és mindössze 230 km-re volt Kairótól, mielőtt a fordulópont a britek javára következett be a második El-alameini csatában. 1942. augusztus 21-én a birodalmi hadizászló a Kaukázus legmagasabb hegyén is lobogott.
Annak érdekében, hogy késleltessék a német előrenyomulást északról, a britek Palestine Final Fortress néven erődítményeket kezdtek építeni a Kármel-hegységben. Abban az időben a Haganah vezetése Palesztina/Izraelben megvitatta, hogy több mint 100 000 zsidónak kellene visszavonulnia a Kármel-hegységbe, hogy végső hősi csatát vívjon az előrenyomuló németek ellen, hasonlóan a 70-ben vívott masszadai csatához. Az Irgun azt is fontolgatta, hogy 1000 embert összegyűjt Jeruzsálem óvárosában, hogy még két hónapig ellenálljon a németeknek. Haifát, a brit olajellátás központját, már 1941 júniusában bombázta a német légierő.
Marius Baar 1991-ben A világtörténelem időzített bombái című könyvében szintén rámutatott a Hitler háborús tervei és az Izrael-kérdés közötti összefüggésre:
«Palesztina meghódításával Hitler végső halálos csapást akart mérni a zsidókra, és nevének halhatatlanságot akart szerezni Jeruzsálem meghódításával. A végső megoldással az eltévelyedett vezető be akarta bizonyítani, hogy a Biblia Istene nem létezik. Mivel Hitler csak egy sakkfigura volt az utolsó idők sakktábláján, mindössze a következő rendszer előhírnökének szerepét töltötte be. A Palesztina felé tartó német csapatok a Kaukázusban ragadtak. El Alamein és Sztálingrád hozta meg a fordulópontot.»
Diner beszámol Yaakov Zerubavel beszédéről, amit a zsidó Histadrut hatodik kongresszusán 1945 januárjában tartott:
« – Puszta véletlen volt, hogy életben maradtunk Palesztinában – kiáltotta a teremben jelenlévőknek. – Nem ált-e Hitler az ország kapujában? Hiszen Hitler nemcsak a diaszpórát akarta elpusztítani, hanem a zsidóság egészét, minden zsidót és mindenütt. A tiszta véletlen mentett meg minket.»
Mi tudjuk, hogy a második világháború fordulópontja nem a véletlen műve, hanem Isten kegyelmes gondviselése. Izrael összegyűjtése és feltámadása közel 2000 év után ismét a nyomorúság tüzében ment végbe – tekintettel egyrészt a shoa borzalmaira, másrészt az Izrael földjének megkaparintására tett kísérletekre.
Izrael feltámadása a történelem tüzében
Ezzel elérkeztünk Izrael állam 1948. május 14-i megalapításához. Ismét eszünkbe jut az Ézsaiás 43,4, ahol az Úr azt mondja, hogy embereket és nemzeteket ad Izraelért. A második világháború katasztrófája nemcsak a zsidók visszatérését gyorsította fel, hanem Izrael feltámadását is a történelem hamvaiból. Az államalapítás szó szerint a történelem tüzében történt, és emberi szempontból minden volt, csak nem előrelátható.
Az Oszmán Birodalom maradványainak első világháborús összeomlása után az Egyesült Királyság 1920. április 19-én megkapta a Népszövetség mandátumát a Palesztina néven ismert területre. Nagy-Britannia a Balfour-nyilatkozatban már 1917-ben beleegyezett egy zsidó lakóhely létrehozásába a mandátumhoz tartozó Palesztinában, a nyilatkozatot Lord Balfour akkori brit külügyminiszterről nevezték el. Ez kimondja, hogy a zsidóknak joguk van visszatérni eredeti hazájukba. De ez nemcsak Nagy-Britannia, az akkori világhatalom ötlete volt. Franciaország, Olaszország, az Egyesült Államok, Japán, Kína és Sziám, valamint magas rangú arab képviselők is üdvözölték ezt a projektet. Eredetileg erre a célra szánták a Jordán mindkét partján fekvő mandátumterületet, azaz Jordániát, Júdeát és Szamáriát – ma Ciszjordániának hívják – és a Gázai övezetet.
Az 1920-as években arab felkelések és lázadások törtek ki a zsidók ellen. Ennek eredményeként megjelent az 1922-es Churchill-féle Fehér Könyv, amely a zsidó bevándorlást a mandátumkormányzat gazdasági felvevőképességétől tette függővé. Ez lehetővé tette a zsidók visszavándorlásának korlátozását, még akkor is, ha a Fehér Könyv elvileg megerősítette a Balfour-nyilatkozatot.
Az 1930-as években aztán arab felkelés tört ki Palesztinában. Az angolok nem akartak konfliktust az arabokkal, de saját érdekeiket is szem előtt akarták tartani, ezért megoldásként kiadták az 1939-es MacDonald-féle Fehér Könyvet. Ez a Fehér Könyv a megmaradt Palesztina felosztásáról szólt, miután Anglia már 1923-ban Transzjordánia egy részét leválasztotta. A fennmaradó mandátumterületet egy zsidó lakóhelyre és egy arab részre osztották fel Palesztina néven.
A második világháború után számos terrorcselekményt hajtottak végre a zsidó földalatti szervezetek az angol mandátum ellen. 1947 szeptemberében Nagy-Britannia visszaadta mandátumát a még fiatal ENSZ-nek, és azt várta, hogy több jogosítvány birtokában kapja vissza. Létrehoztak egy ENSZ bizottságot a felosztási terv kidolgozására. Ezt az USA és a Szovjetunió is megszavazta, pedig a hidegháború már elkezdődött. Amikor 1947. november 25-én sor került az ENSZ-szavazásra, senki sem számított arra, hogy meglesz a szükséges 2/3-os többség a mandátummal megjelölt terület felosztásához és ezzel a hivatalos zsidó hazának létrehozásához. Visszatekintve csoda, hogy a Szovjetunió is megszavazta a felosztást.
Ennek eredményeként Anglia úgy döntött, hogy 1948. május 14-én éjfélig teljesen kivonul a mandátum területéről. Május 14-én délután 4 órakor David Ben Gurion felolvasta a Függetlenségi Nyilatkozatot, amelynek éjfél után kellett hatályba lépnie. Izrael közel 1900 év után támadt fel a történelem hamvaiból. Palesztina felosztási tervének támogatása egyébként az Egyesült Államok minisztériumain belül is ellentmondásos volt. A külügyminisztériumnak aggályai voltak. De mindössze tizenegy perccel éjfél után Truman amerikai elnök bejelentette Izrael elismerését. Ezzel igencsak meglepte saját külügyminisztériumát, és az amerikai ENSZ-nagykövet annyira megdöbbent, hogy hazament.
Már az 1947. novemberi felosztási terv után megszaporodtak az arab támadások és a zsidó védelmi szervezetekkel folytatott harcok. A fiatal Izrael állam mindössze 24 órája létezett, amikor megtámadta egy jól szervezett katonai szövetség, melynek tagjai Egyiptom, Szíria, Libanon, Jordánia és Irak voltak, de a szövetséget más arab államok is támogatták, céljuk a zsidó állam kiirtása volt. Az egzisztenciális háború 1949-ig tartott, amikor megkötötték a fegyverszünetet.
Emellett ott voltak a fiatal Izrael állam főbb háborúi:
– 1956 Szuezi háború
– 1967 Hatnapos háború
– 1973 Jom-Kippur háború
– 1982 Libanoni háború
– 2006 Második libanoni háború és a gázai háború
– 2014 Gáza-háború
– 2023 Gáza-háború északi fronttal Libanon és Szíria határánál
Vagy gondoljunk a számtalan terrortámadásra, a két nagy intifádára és kisebb katonai konfliktusokra, mint az 1969-70-es lemorzsolódási háború, a 2008-as Gázai övezeti hadművelet, stb.
A Hamasz október 7-i rémtettei különösen megvilágították, milyen olvasztókemencében és tűzben van Izrael. A békéről szóló bármiféle nyilatkozat sem változtat ezen. A háttérkérdés ismét az, hogy ki az élő Isten.
Izrael összegyűjtésével és megalapításával az élő Isten egyértelműen elkezdte valóra váltani ígéreteit. Akár tudatosan, akár öntudatlanul, éppúgy, mint a fáraó esetében, Isten ellensége minden eszközzel igyekszik megakadályozni az ígéretek isteni beteljesedését.
Amióta Izrael állam felemelkedett a történelem porából, az Ézsaiás 43 ígérete beteljesült. A Szovjetunió és szövetségesei nem akarták elengedni a zsidókat. Aztán a kommunista birodalom az 1980-as évek második felében kezdett szétesni, és megkezdődött a visszavándorlás Izraelbe. Csak 1990-ben közel 190 000 zsidó tért vissza Izraelbe Európából. Gondoljunk csak a jugoszláv háborúra. Ez is odavezetett, hogy egyes területekről a zsidók visszatérhettek Izraelbe. Vagy az ukrajnai háborúra 2022 februárja óta. A Jüdische Allgemeine 2023 elején arról számolt be, hogy az ukrajnai háború következtében megháromszorozódott a bevándorlás. 2022-ben 74 915 bevándorló érkezett Izraelbe, 15 213 Ukrajnából, 43 684 pedig Oroszországból. Az ukrajnai háborúnak különböző aspektusai vannak, és imádkozunk mindkét oldal nagy szükségben és nyomorúságban levő lakosaiért. De ne felejtsük el az Ézsaiás 43,4 szavait: «Mivel drágának tartalak, és becsesnek, mivel szeretlek, azért embereket adok helyetted, életedért nemzeteket.»
Bármennyire is ellentmondásosnak tűnik számunkra, Izrael a gázai háború után a bevándorlás új hullámára készül. Ez összefügg az európai és észak-amerikai zsidó élettel szemben mindinkább megnyilvánuló ellenségességgel.
Izrael tűzön át történő jövőbeli megváltása
Izrael már az 1948/49-es létháború után, de az 1967-es hatnapos háború alapján is elnyerte a legyőzhetetlenség nimbuszát. Azonban az izraeli kivonulás Dél-Libanonból 2000-ben ezt a nimbuszt megtépázta az ellenségek szemében. És amikor 2006-ban Izrael nem tudta minden kitűzött célját elérni a libanoni háborúban, hírneve tovább romlott.
Az október 7-i brutális és démonizált terrortámadás, a hozzávetőleg 1200 halálos áldozat és több mint 240 elrabolt túsz következtében Izrael Állam példátlan mészárlást élt át határain belül. A shoa óta nem gyilkoltak meg ennyi zsidót brutálisan egy nap alatt. Ez azt jelenti, hogy az Izrael elleni gyűlölet és ellenségeskedés ismét megmutatta szörnyű arcát. Az is világossá vált, hogy Izrael minden katonai ereje ellenére mennyire sebezhető. Biblia-hívő keresztényekként Izrael mellett állunk, mint Isten választott népe mellett.
Ahogy olvassuk A Zakariás 12-14-et, világossá válik, hogy Izrael végül megmenekül a nyomorúság tüzén át. Az Antikrisztus vezetése alatt (Jel 16,13-16) a világ seregei végül összegyűlnek az utolsó háborúra Izrael és az élő Isten ellen. A Jeruzsálem és Izrael kérdés központi jelentőségű e tekintetben. Az ország és népe olyan szorongattatásba kerül, mint még soha. A Zakariás 13,8-9 arról beszél, hogy kétharmaduk elpusztul az országban, egyharmaduk marad meg, miközben mint az ezüstöt és az aranyat tűzben tisztítja meg és teszi próbára az Úr.
Megint arról a kérdésről van szó, hogy ki az igaz Isten. Jákób e végső megpróbáltatásának tetőpontján (Jeremiás 30,7) az élő Isten közbelép, és Jézus visszatér, hogy végre megmentse népét, Izraelt. A Zakariás 12,6 szerint Izrael ekkor tüzes serpenyővé és égő fáklyává válik. Ugyanakkor Izrael Istene felhasználja ezt a megpróbáltatást népe megtisztítására is, ahogyan az a fent említett Zakariás-részletben és az Ézsaiás 48,8-11-ben is meg van írva. A nyomorúságnak ez a végső tüze is felkészíti Izraelt a Messiás Jézus Krisztus általi megváltásra és üdvösségre. Akkor beteljesedik Ezékiel 36,36:
«Akkor megtudják a népek, amelyek körülöttetek megmaradtak, hogy én, az ÚR, építettem újjá a rombadőlt városokat, és én ültettem be a pusztává lett földet. Én, az ÚR, megmondtam, és meg is teszem!»
Izrael megváltásával és a nemzetek feletti ítéletével Izrael Istene egyedüli igaz Istenként fogja kinyilatkoztatni magát. Ez a mi reményünk Izrael számára és a nagy cél, amely felé a világ és az üdvtörténet halad. Akkor valósággá válik, amit a Zakariás 14,7-9-ben olvashatunk:
«Akkor csak nappal lesz – az ÚR tudja ezt. Nem lesz külön nappal és éjszaka, világos lesz még este is. Azon a napon folyóvíz fakad Jeruzsálemből, egyik ága a keleti tenger felé folyik, másik ága a nyugati tenger felé; így lesz télen-nyáron át. Az ÚR lesz a király az egész földön. Azon a napon az ÚR lesz az egyetlen Isten, és neve az egyetlen név.»
