A kegyelem kora
A kegyelem kora igazából már utat tört magának Jézus első eljövetelekor, halálával és feltámadásával, amint erről az evangéliumok tudósítanak. Hivatalosan ez a kora Szentlélek pünkösdi kitöltetésével kezdődött (ApCsel 2). Ez a Törvény korából történt kilépés időszaka volt, és a kegyelem korába történő belépésé. A Bibliában ez a kor az utolsó könyvig, a Jelenésekig terjed, a valóságban Jézus Krisztus Gyülekezetének elragadtatásával végződik. A Törvény korát a kegyelem korszaka váltotta fel (Zsid 8,7.13). Ez már az Új Szövetség Jézus vére által (Lk 22,19–20). Az Új Szövetség azt bizonyítja, hogy milyen átfogó és tökéletes a mi Urunk Jézus Krisztus műve, amit Ő a golgotai kereszten teljesített be. Ennél semmi nincs nagyobb. Az Új Szövetség alapján vagyunk engedelmesek (1Pt 1,13–16; Jn 15,9–14). Az Újszövetség tanító jellegű leveleiben nem találkozunk azzal a követelménnyel, hogy a Sínai-szövetséget tartsuk meg, hanem Krisztus parancsolatát, a Lélek parancsolatát. Nem jócselekedetek révén jutunk el a szabadításhoz, hanem a szabadítás révén a jó cselekvéséhez. Kegyelem által van új alapunk, sőt nagy okunk az engedelmességre. Krisztus törvénye ugyanis nagyobb, mint a Sínai-törvény (ez a Zsidókhoz írt levél témája). Az igazi hit bizonyítéka a megváltozott élet. Az igazi hit vezet az engedelmesség igazi cselekedeteihez (Jak 2,14.17– 20.26; 4,17). Ez a Krisztusban kapott megváltás következménye. Komoly figyelmeztetést kapunk, nehogy Isten kegyelmét féktelenségünkkel kiforgassuk vagy a szabadságot a bűnök eltakarására használjuk (Júd 4; 1Pt 2,16). Az igaz hit megmutatkozik az Isten előtti mély tiszteletadásban és abban a sürgető vágyban is, hogy Igéje és akarata szerint igyekszünk élni. Az Új Szövetségről – a Krisztusban kapott kegyelemről – ezt olvassuk Isten Igéjében:
„Ő tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít. Ha pedig a halálnak betűkkel kőbe vésett szolgálata dicsőséges volt, úgyhogy nem tudtak Izráel fiai Mózes arcára nézni arcának múló dicsősége miatt, hogyne volna még dicsőségesebb a Lélek szolgálata? Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel dicsőségesebb az igazság szolgálata! Sőt ami ott dicsőséges volt, már nem is dicsőséges az azt felülmúló dicsőség miatt. Ha ugyanis a mulandó dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges a maradandó. Mivel tehát ilyen reménységünk van, teljes nyíltsággal szólunk, és nem úgy, mint Mózes, aki leplet tett az arcára, hogy ne lássák Izráel fiai a mulandó dicsőség végét” (2Kor 3,6–13)
A régi (szövetség) szolgálata halálhoz vezetett, a szolgálat új útján (Új Szövetség) azonban a Szentlélek életet ajándékoz. A Sínai-szövetségnek a parancsolatok dicsőséget szereztek, de ez elmúlt. Az az igazságosság viszont, amit Jézus hozott, sokkal dicsőségesebb, hiszen ez célba juttat és még az örökkévalóságban is érvényben marad. Ez az, amivel a keresztyénség felülmúl minden más vallást a Földön. A Jézus Krisztusba vetett hit üdvbizonyosságot ad. A vallások mind azt állítják, tenned kell valamit annak érdekében, hogy megmenekülj. Jézus mást mond: „Higgy és megmenekülsz”.
A lepel Krisztusban elvétetett
„És nem úgy, mint Mózes, aki leplet tett az arcára, hogy ne lássák Izráel fiai a mulandó dicsőség végét” (2Kor 3,13). A mulandó dicsőség Mózes arcán már jelzés volt arról, hogy az Ószövetség elhalványulhat. A Zsidókhoz írt levél 8,13-ban ezt olvassuk: „Amikor új szövetségről szól, elavulttá teszi az elsőt, ami pedig elavul és megöregszik, az közel van az elmúláshoz”. Ténylegesen az történt néhány év múlva, hogy eltűnt a templom az egész papsággal együtt, az áldozatokkal és mindenfajta tevékenységével. A kárpit kettéhasadt,
amikor Jézus meghalt a kereszten. Isten egészen új utat nyitott. Aki megmarad a régi szövetségnél, és azt gondolja, igazzá lehet Isten előtt az ószövetségi parancsolatok megtartásával, anélkül, hogy Krisztust ragadná meg, az szó szerint a lepel alatt marad. Ez ma sok izraelitának is a problémája, s mindenkinek, aki egyedül a jó cselekedetek révén kíván megfelelni az igazságnak. A pogány népeknek és nemzeteknek is van leplük (Ézs 25,7). Ez pedig először az Ezeréves Birodalomban kerül le róluk. Az egyes emberek esetében ez a lepel akkor kerül le róluk, amikor Jézus Krisztushoz fordulnak és megtérnek. Ez az újjászületés csodája. Az Új Szövetség abban különbözik az előzőtől, hogy ebben Izráelnek a pogányokkal szemben semmiféle elsőbbsége nincs. Az Ószövetségben a zsidóknak Isten népeként ez az elsőbbsége megvolt. Az Újszövetségben Isten nem kizárólagosan csak a maga népének jelenti ki magát. Az embert kizárólag Jézus menti meg. Őnélküle mind a nép, mind annak egyes tagjai elvesznek (vö. Róm 10,12).
„De az ő gondolkozásuk eltompult, mert az Ószövetség felolvasásakor ugyanaz a lepel mind a mai napig felfedetlenül megmaradt, mivel az csak Krisztusban tűnik el. Sőt mindmáig, valahányszor Mózest olvassák, lepel van a szívükön. De ha majd megtérnek az Úrhoz, elvétetik a lepel. Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság. Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre” (2Kor 3,14–18)
Aki az Ószövetséget az Újszövetség nélkül olvassa, az nem jut el a világosságra. Az etióp kincstárnok Ézsaiás könyvét olvasta, és addig nem talált magyarázatot arra, amit
olvas, míg Fülöp evangélista azt meg nem magyarázta, felhívva figyelmét Jézus Krisztusra. „A főember megkérdezte Fülöptől: Kérlek, kiről mondja ezt a próféta? Önmagáról vagy valaki másról? Fülöp beszélni kezdett, és az Írásnak ebből a helyéből kiindulva hirdette neki Jézust”(ApCsel 8,34–35)
Az Újszövetség „Jézus evangéliuma”. Az Ószövetség ugyan tesz bizonyságot Jézusról, de eljövetelét az Újszövetség bizonyítja. Ezért kell hirdetni az Új Szövetség evangéliumát. A lepel először csak Krisztusban hull le.
A kegyelem korszakának különös ismertetőjegyei
Immáron van egy Új Szövetség, amiről az Újtestamentum szól (Mt 26,28). Krisztusban minden emberhez szól az üdvösség (Jn 3,16). Mindenki, aki ezt hittel elfogadja, már Krisztusban kiválasztott lesz (Ef 1,3–5). A Szentlélek kitöltése megtörtént, ez lett a Gyülekezet születésének napja (ApCsel 2). Az Új Szövetség hívőit az újjászületés Krisztus testébe kereszteli bele (1Kor 12,13). Ennek látható megjelenése a fizikai keresztség (bemerítés). Jézus Krisztus azt a parancsolatot hagyta ránk, hogy az evangéliumot hirdetni kell minden nemzetnek (Mt28,18–20; ApCsel 1,8). Krisztus Gyülekezete olyan test, amelyben zsidók és pogányok is helyet kapnak. A köztük lévő távolság és választóvonal megszűnt (Gal 3,28; Ef2,13–14). A megváltás tekintetében semmi különbség sincs zsidó és pogány, férfi és nő között. Vannak persze különféle rendek, keretek, például a Gyülekezet, a teremtés, a társadalom, a család rendje, amit figyelembe kell venni és be kell tartani, de Isten előtt mindnyájan egyenjogúak vagyunk. Így tehát új nép született: a zsidók és a nemzetek mellett megjelent a Gyülekezet is (1Pt 2,10; 1Kor 10,32) – az a Gyülekezet, aminek már a világ alapjainak lehelyezése előtt megtörtént az elválasztása (Ef 1,4; 3,2–12). Minden nemzet Ábrahám áldásának hatálya alá kerül, miként ezt Isten megígérte (Gal 3,8–9). Az igazul meg Isten kegyelméből, aki hisz Jézusban és segítségül hívja az Ő nevét (Róm 10,12). Nincs többé központi Szentély, Szent Sátor vagy Templom. Istent mindenhol megtalálhatjuk, imádhatjuk (Jn 4,21–24). Az Urat minden helyen, minden napszakban és éjjel is megszólíthatjuk, még Szentélyében is. A kegyelem új korszaka Isten titka (Ef 3,4–6). Ennek akkor lesz majd vége, ha a pogányok Isten által meghatározott száma megérkezik a Gyülekezetbe, és akkor következik be az elragadtatás (Róm 11,25).
Páratlan helyzet Jézus Krisztusban
Aki hisz Jézus Krisztusban, az újjászületett (Istentől született, vö. 1Jn 5,1) és vette a Szentlelket (Gal 3,2; Ef 1,13). Az várja Jézus visszajövetelét és a halottak feltámadását (1Kor 15), és az örök életet (Jn 3,16). D. L. Moody halála előtt így fogalmazott: „Nemsokára azt fogjátok olvasni az újságban, hogy halott vagyok. Egy pillanatig se higgyétek el! Sokkal inkább fogok akkor élni, mint előtte bármikor!”
Aki újjászületett, az megszabadult a Sátán és a sötétség hatalmától, és átkerült a Fiú országába (Kol 1,13). A múltnak, a jelennek és jövőnek minden bűne megbocsátást nyer (Kol 1,14; Zsid 10,14). Amikor Isten gyermeke vétkezik, ezzel árt a Jézus-kapcsolatnak. Ez olyan, mint a szülő–gyermek kapcsolat. Akármit tesz is a gyermek, mégis szülei gyermeke marad. Amikor pedig engedetlen a gyermek, bizonyos mértékig elveszíti a közösséget apjával és anyjával, ennek ellenére azért még a gyermekük marad. A közösség, a kapcsolat akkor áll helyre közöttük, amikor a gyermek bocsánatot kér. Így van ez Isten és az Ő gyermekei között is. Ha pedig valaki tudatosan megmarad a bűnben, s ragaszkodik ahhoz, akkor ezzel kérdésessé teszi újjászületését. Akkor az ilyen ember csak névleges keresztyén.
A Jézusban hívők Isten gyermekei (Jn 1,12–13), Krisztus örököstársai (Róm 8,17), testéhez tartozók (Ef 1,22–23;1Kor 12,13), és Krisztus jegyesei (2Kor 11,2). Isten gyermekei már most részesülnek a mennyei világ lelki áldásaiból (Ef 1,3; 2,6). Övék az ígéret a feltámadással és az elragadtatással kapcsolatban (1Thessz 4,13–18; 1Kor 15). Ők Isten
titkainak a részesei is (Ef 3,4–6).
